Karitászhírek

Az adományosztások keretében a rászorulók, a hajléktalanok, a fogyatékkal élők, a nagycsaládosok és a súlyos beteg emberek részesültek kiemelt figyelemben. Magyarország karitászközpontjaiban ezen a napon sokféle segítséget kaptak a nehéz körülmények között élők: élelmiszert, ruhát, mosószert, takarót, tűzifát, almát vagy éppen pékárut. A helyi szervezésű akciók mellett van, ahol teajárat indult a hajléktalanokhoz.


Adományok: katonai járművek, konyha és kórház

A Német Hadügyminisztérium és a németországi Szent Erzsébet Humanitárius Egyesület közös felajánlásaként jelentős adományban részesül a Katolikus Karitász.
A több részletben érkező adományok között katonai teherautók és gépkocsik, mozgókórház és -konyha, valamint matracok és sátrak találhatók, amelyek Közép-Európában egyedülálló felszerelést biztosítanak a Katolikus Karitász számára.

Az első szállítmánnyal egy katonai teherautó, egy katonai mozgókonyha (közismert nevén gulyáságyú), valamint négyszáz katonai matrac érkezett.

Az adományokat október 19-én a Magyar Szentek plébánia kertjében Klaus Höhn egyesületi elnök adta át a Katolikus Karitász vezetőségének, Écsy Gábor országos igazgatónak és Forgách József igazgatóhelyettesnek.

A további adományok a jövő év során érkeznek meg a karitász raktárába.

CsA

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .