Kapcsolatban az élő forrással
Fotó: Kiss Gergely

A pálos testvérek köszöntőszavai után Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök a jövő évben tartandó kongresszus előkészületeiről és programjairól beszélt. Előadásában arra buzdította a katekétákat, hogy merjenek bekapcsolódni az Egyház nagy ünneplésébe. A NEK nagy lehetőség a megújulásra, a közösségben való megerősödésre és a tanúságtételre – mondta a püspök. A délelőtt folyamán a résztvevők az egyházmegye kateketikai körzetei szerinti kiscsoportokban beszélgettek az elmúlt tanévről, megosztva egymással nehézségeiket, erősségeiket, örömeiket. A csoportfoglalkozáson Lázár Ervin A csodapatika című meséje alapján a hitoktatók is megtervezhették, milyen gyógyító szerekre van szükségük. Majd a Krisztus-követő ember legfőbb orvosságáról folytatódott a beszélgetés: Mit jelent számomra az Eucharisztia, amely az Istennel való személyes kapcsolat ápolása, megélése, a katekéta életének és küldetésének forrása?
A nap további részében a jelenlévők egy csoportja bekapcsolódhatott a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia Alapítvány kezdeményezésére készülő hangos Biblia ószövetségi könyveinek felolvasásába.
A zarándoklat végén Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspök szentmisét mutatott be az alföldi búcsújáróhelyen. Homíliájában arra hívta fel a katekéták figyelmét, hogy csak úgy tudják Isten felé vezetni a rájuk bízottakat, ha maguk is kapcsolatban maradnak az élő forrással, és Krisztus-hordozókká válnak. A szentmisét szentségimádás követte. Ezzel az imádsággal zárult az idei tanév a Szeged-Csanádi Egyházmegyében.

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..