Csend Háza épül Mátraverebély-Szentkúton

Ősszel kezdődik a Csend Háza építése, mely 2020 végétől kínál majd alkalmat az elcsendesedésre a nemzeti kegyhely látogatóinak. A ház a zarándokközpont kiegészítő épülete lesz. „Az újjáépített kegyhely egységes arculatába illeszkedő, visszafogott, földszintes épület télen is fűtött helyiségekkel várja majd az elcsendesedni vágyó látogatókat” – mondta Orosz Lóránt OFM, a kegyhely igazgatója.
Emellett szabadtéri recepcióval, egészségügyi eszközökkel és kerti berendezésekkel is bővült a zarándokhely. Orosz Lóránt úgy fogalmazott: örömteli, hogy a kerti eszközöket és az orvosi felszereléseket is sikerült már beszerezni, így készülhetnek a búcsúszezonra.
A park karbantartására, a zarándokok egészségügyi biztonságát szolgáló orvosi szoba felszerelésére és a kegyhelyre érkezők fogadására létrehozott szabadtéri recepcióra egy szlovák–magyar együttműködési program keretében kapott támogatást a kegyhely. Ebből a forrásból elkészülhet a kegytemplom szigetelése, külső festése, az aszfaltozás, és egy fedett foglalkoztató is megépülhet. Emellett műtárgyakat restaurálnak, nyílászárókat cserélnek, valamint tájépítészeti munkálatok is zajlanak majd.
A ferences kulturális örökség megőrzését szolgáló, SKHU/1601/1.1/060 Monumentis elnevezésű, határon átívelő projekt – amely az Interreg V-A Szlovákia–Magyarország Együtt­működési Program keretében valósul meg – teljes összege 2 939 885 euró, amelyből Mátraverebély-Szentkút mellett Pozsonyban, Füleken és Szécsényben zajlanak majd jelentősebb átalakítások. Többek között megújul a pozsonyi gótikus ferences templom tornya, valamint a szintén gótikus szécsényi ferences templom sekrestyéje és szentélye is.
További információ: skhu.szentkut.hu

Forrás és fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..