Jézus odaadó barátai

A püspök személyes hangú beszédében a papi hivatás nehézségeit és szépségeit taglalta. Kitért arra, hogy a szentatya, XVI. Benedek: ma minden kereszténynek védenie kell a kereszténységet, az egyház Krisztustól kapott, kétezer éves kincseit, a kinyilatkoztatás minden igazságát és az abból kifejlesztett tanítást. „Feladatotok lesz tehát a megújulás szolgálata. Amikor azonban eleget akartok tenni a szentatya szavának, ti is megtapasztaljátok, hogy a világ sokszor elítél majd titeket, és mint nem hozzá tartozót ki akar vetni magából.” Majd hozzátette: a papság nem ehhez a világhoz igazodik, hanem a világot akarja Krisztus felé segíteni. „A küldetés, a meghívás titok, az azonban világos, hogy Jézus meghívása által leszünk az Újszövetség papjává. Isten megajándékoz az Úr testével és vérével, hogy ettől az ajándéktól az övéi legyünk, és részesedjünk Krisztus misztériumából.” A pap odaadott barátja Jézusnak, erre a barátságra kell naponta újra és újra elkötelezni magát. „Az imádságnak kell átjárni az egész életet” – hangsúlyozta a főpásztor.
    
A budapesti születésű Szilágyi Szabolcs huszonöt évesen kezdi papi szolgálatát. Tanúságtételében elmondta: bár jónak tartja a papi hivatás megkezdése előtt szakmát tanulni, tapasztalatot szerezni az élet több területén, számára egyértelmű volt, hogy a papság útját választja. A családjában, a plébániai, ifjúsági közösségén keresztül Isten csodálatos világa tárult fel előtte. Nem volt kétséges számára, hogy az örömhír átadásának kell élnie. Papi jelmondatául ezért választotta Boldog Kalkuttai Teréz gondolatát: „Valami nagyon szépet Istenért.”
   
A fehérvári születésű Mészáros Péter útja másképpen alakult: harmincévesen jelentkezett a szemináriumba. A világi élet megtapasztalása után vált egyértelművé számára, hogy az evangélium hirdetésének szolgálata a feladata. Az egyházi közösségért élő papi példák segítették abban, hogy egészen odaadja életét az Atyának. Papi jelmondata is ezt tükrözi: „Jöjjön el az országod, legyen meg az akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is” (Mt 6,10).

 

Imádkozzunk értük!

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kérése, hogy imádkozzunk papjainkért és újabb lelkipásztori hivatásokért.

Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyés püspök szentmise keretében június 25-én, szombaton 10 órakor pappá szentelte Rákóczi Jenő és Nagy Csaba diakónusokat, és diakónussá Eiben Tamás, Hajdú István és Nagy Zsolt akolitusokat a debreceni székesegyházban. A szentmisére az egyházmegye védőszentjének, Szent Lászlónak az ünnepéhez kapcsolódó papi találkozó keretében kerül sor.
   
A kalocsai székesegyházban ugyancsak június 25-én nyolc diakónust szentelt pappá Bábel Balázs érsek.
   
A kaposvári székesegyházban Balás Béla megyés püspök Világos Krisztiánt és Sándor Lászlót pappá, Horváth Andrást pedig diakónussá szentelte.
   
Udvardy György megyés püspök ugyanezen a napon szentelte pappá Barics Gábrielt és Vida Zsoltot, valamint diakónussá Porpáczy Attilát a pécsi székesegyházban.

A pécsi papszentelésre gyalogos zarándoklatot is szerveztek.