Vatikán

A világkatekizmus francia alapszövegét 1985 őszétől egy bíborosokból és püspökökből álló bizottság ötéves munkával hozta létre Joseph Ratzinger bíboros elnökletével. A bizottság titkára Christoph Schönborn professzor, Ratzinger tanítványa, a mostani bécsi bíboros érsek volt. (KIPA/KAP)

 

Izraeli nyilatkozat a Vatikán zsidómentéséről

„Téves lenne azt gondolni, hogy a zsidók megsegítésével a világháború alatt Rómában csak a kolostorok és szerzetesintézmények foglalkoztak, a Vatikán támogatása nélkül.” Ezt nyilatkozta június 23-án Rómában Mordechay Lewy, Izrael szentszéki nagykövete  azon az ünnepségen, melyen Gaetano Piccinini orionista atyáról, a Don Orione alapította Az isteni gondviselés kis műve szerzetesközösség tagjáról megemlékeztek, aki sok zsidó életét mentette meg, nemegyszer saját életét is kockáztatván. „Téves lenne azt kijelenteni, hogy a Vatikán és a pápa ellenállt volna a zsidókat megsegítő akcióknak” – tette hozzá. „Igenis, a szentszék síkra szállt az érdekükben, de nem tudta elérni, hogy a vonat ne induljon el Auschwitzba Rómából 1943. október 18-án, a gettóban tartott razziát követően. (VR)