Jezsuita diakónusok szentelése Budapesten

Fotó: Szentgyörgyváry Ambrus

 

Erdő Pétert Vízi Elemér, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya vezetője köszöntötte. A tartományfőnök örömét fejezte ki, hogy a bíboros újra eljött, s együtt ünnepel a jezsuitákkal, majd az egybegyűltekhez fordulva mindenkit közös imára hívott Elek Lászlóért.
Az evangéliumot követően Vízi Elemér röviden bemutatta a jelöltet. A jezsuita provinciális a tűzben kipróbált aranyhoz hasonlította Elek Lászlót, és elmondta: hosszúra nyúlt készületi idejének végét sokan várták, és eljövetelét örömmel üdvözölték. Ezt követően tanúságot tett arról, hogy a jelöltet méltónak találja a szerpapi szolgálatra, és arra kérte a bíboros atyát, hogy szentelje diakónussá.
Erdő Péter homíliájában elmondta: a diakónus életének középpontja maga Krisztus. Christos Diakonos – Krisztus értünk a szolga alakját öltötte fel. Az utolsó vacsora titokzatos történetében a János-evangélium elbeszéli, hogy Jézus példát adott tanítványainak a lábmosás gesztusával. Ha ő, az Úr és a Mester – akit joggal neveztek így a tanítványok, hiszen végtelen fölségű, végtelen bölcsességű és végtelen hatalmú Isten – szolgaként járt közöttünk, akkor nekünk is így kell embertársaink felé fordulnunk. De nem puszta humanitárius segítséget kínálunk, hanem a legtöbbet, magát Krisztust kell közvetítenünk. Ezt akkor tehetjük hitelesen, ha valóban ő a legfontosabb számunkra – mondta a főpásztor.
A szertartás csúcspontján a kézrátétellel és a felszentelő imával Erdő Péter dia­kónus­sá szentelte Elek Lászlót.
A szentmise végén Vízi Elemér jezsuita provinciális elmondta, hogy Elek László pappá szentelésére augusztus 25-én, szombaton kerül majd sor Miskolcon, az Isteni Ige-templomban.
Végül a frissen szentelt diakónus háláját fejezte ki a bíborosnak, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik mellette álltak. A Jóisten és minden barátja segítségét kérte ahhoz, hogy helytállhasson szolgálatában.
Elek László 1985-ben született. Hivatása a budapesti piaristáknál és a Regnum Marianum közösségben született. Teológiai tanulmányait kispapként Esztergomban, majd Rómában végezte. 2009-ben lépett be a jezsuita rendbe.
A noviciátust követően 2011–2014-ig a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégiumban szolgált, majd 2014-től Bostonban folytatott speciális tanulmányokat. 2017-től a miskolci iskolalelkészség munkájában vesz rész.
Hobbija a fotózás és a programozás: a szentiras.hu, a zsolozsma.hu és számos lelkiségi alkalmazás társfejlesztője. Jelmondatát a Filip­pieknek írt levélből választotta: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! Jóságotok legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel van!”

Forrás: Végh Dániel / Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .