Játszótér épült Devecserben

A máltai szeretetszolgálat a katasztrófát követően több mint százhatvan otthonát elvesztett család elhelyezéséről gondoskodott több mint kilenc hónapon át, egészen az újjáépítés befejezéséig. Közösségi rendezvényeivel és akcióival a katasztrófa okozta sokkot is enyhíteni igyekezett. E kezdeményezéseinek sorába illeszkedik a játszótér építése is, amelyet az SAP szoftvercég nagyvonalú, több mint hatmillió forintos támogatása tett lehetővé.
   
Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök hangsúlyozta: a szeretetszolgálat mindaddig a katasztrófák helyszínén marad, amíg az általa nyújtott segítségre a rászorulóknak szükségük van. A Felsőzsolcán tavaly júniusban nyitott máltai segélyiroda is csaknem fél éven át fogadta a károsultakat, a katasztrófa után nyílt devecseri kirendeltség pedig ma is működik.
   
Dudits Ádám, az SAP Labs Hungary ügyvezető igazgatója elmondta: „A katasztrófáról szóló híradások németországi központunkba is eljutottak. A segítségnyújtás szándékával kerestünk olyan területet, amely a legkisebbeket támogatja. A játszótér létrehozásával az újjáépítéshez kívánunk hozzájárulni.”

k—r

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .