Imádkozzátok be ezt a teret!

Fotó: Sopron Média

 

Az ünnepi szentmisén Horváth Imre plébános, Kovács Gergő Vilmos soproni egyetemi lelkész, Kaposi Gábor győri egyetemi lelkész és Horváth László kórházlelkész koncelebrált. Az eseményen részt vett a Soproni Egyetem vezetősége, számos oktatója és dolgozója, a helyi egyházközség képviselői és a kollégium lakói. A kollégisták a ministrálás mellett a zenei szolgálatot is ellátták a szertartáson.
Veres András püspök a homíliájában a csend fontosságára és az imádság minél tartalmasabb megélésének lehetőségére hívta fel a figyelmet. Az embernek, Isten teremtményének szüksége van arra, hogy találkozzon Teremtőjével, és párbeszéd alakuljon ki közöttük. Tudatosan kell keresnünk a szív csöndjét, amelyben Isten szól hozzánk. A hívő ember életében a templom olyan hely, ahová visszahúzódhat, ahol elcsöndesedhet. Szükségünk van arra, hogy a mindennapok rohanásában újra és újra betérhessünk a kápolnába. Aki a csöndben keresi Istent, az meg is találja. A szentostyában Jézus lakik, s a megáldott kápolna szent hely lesz, ahol imádkozhatunk. „Imádkozzátok be ezt a teret, s meg fogjátok tapasztalni Isten jelenlétét, szeretetét. Ezentúl legyen elmélyültebb, odaadóbb a lelki élete mindazoknak, akik betérnek ide” – zárta szentbeszédét a főpásztor.
A szentmise Kaposi László kollégiumigazgató beszédével ért véget, aki köszönetét fejezte ki az áldásért és a püspökségtől kapott főoltárért. A liturgia után agapéra hívták a megjelenteket. A diákok a közös esti zsolozsmán, a kompletóriumon már az újonnan megáldott kápolnában imádkozhattak.

Forrás: Győri Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .