Hírvilág

Az alkotás nemcsak a Remény Zarándoka, a „Pastor Angelicus” egyszerű ábrázolása, akinek látványához hozzászoktunk számos nemzetközi útja során, amikor Krisztust és az üdvösség szavát vitte a világ minden tájára, hanem egy transzcendens és örök dimenzió tükrözése is. A művész II. János Pált új formájában Isten közelében, „ex parte Dei” ábrázolja. Az e világi tér korlátai eltűntek, alakja átalakult. Átlépett ebből a világból az égi szférába. Apápát a szobrász mezítlábasan ábrázolja, hasonlóan Szent Ferenchez, aki a béke megteremtésének szentelte magát Assisiben. Jobb karját felemeli a köszöntés és az áldás jeleként, bal kezében nem pásztorbotot, hanem pálmaágat tart, amely a békére és virágvasárnapra emlékeztet, amely az ifjúsági világnap egyházmegyei szintű ünnepének napja. Papi liturgikus öltözete a Jézus testét befedő halotti lepelre és dinamikus vonalainak köszönhetően a feltámadás ragyogására emlékeztet. Püspöksüvegén a feltámadt Krisztus, az áldozati bárány és a töviskorona jelenik meg tanúskodva azokról a nehézségekről, amelyekkel Karol Wojtylának élete utolsó éveiben szembe kellett néznie. (Vatikáni Rádió)

A keresztény YouTube

A GodTube egy olyan videomegosztó és közösségi oldal, amely egyaránt megszólít keresztény és nem keresztény fiatalokat. A honlapon hasonló lehetőségek vannak, mint például az egyik legnépszerűbb portálon, a YouTube-on, de a videók feltöltése és a kapcsolattartás, chatelés mellett az oldal keresztény igényeket is igyekszik kielégíteni. A 2007 tavaszán elindított kezdeményezés nem kötődik közvetlenül egyik keresztény felekezethez sem. Egy hónapban 3 millióan látogatják, jelenleg csaknem 90 ezer videó tekinthető meg. Ezek között vannak prédikációk, ismeretterjesztő kisfilmek, beszélgetések, számos magánvideó, és nem utolsósorban zene. A videókat különböző címkék szerint lehet szűrni, lehetőség van például felekezetek, témák vagy nyelvek szerinti válogatásra.

Az egyelőre csak angolul elérhető virtuális Biblia érdekessége, hogy az egyes fejezetekhez videókat lehet kapcsolni. A feltöltött anyagok ellenőrzésen mennek keresztül, mielőtt felkerülnek az oldalra, a fenntartók így biztosítják, hogy csak a kereszténységgel összeegyeztethető tartalmak jelenjenek meg. Az oldalon egy imafal is található, ahol a regisztrált felhasználók imaszándékokat helyezhetnek el, mások szándékaiért imádkozhatnak vagy gyertyát gyújthatnak. Az egyik legtöbbször (5,5 milliószor) megnézett videón egy négyéves kislány mondja el fejből a 23. zsoltárt. (Magyar Kurír)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .