Hírek

A gyermekek bevezetése a keresztény életbe ma sem könnyű, de a Biblia segítséget adhat ehhez a munkához. A katekéták ötleteket is cseréltek, ki hogyan tudta eddig jobban átadni Jézus tanítását, az evangélium örömhírét. A találkozó a hitoktatók játékos vetélkedőjével ért véget. (Kiss Iván/Kaposvári Egyházmegye)

A vérrel könnyező kegykép ünnepe

Az Írországból származó győri kegykép 1697. március 17-ei könnyezésének évfordulója az idén nagyhétfőre esik, ezért a kegykép ünnepére április 5-én, szombaton és 6-án, vasárnap kerül sor.

A torinói lepel hiteles

Február 25-én Debrecenben, a Szent József Gimnáziumban Pályi Gyula kémiaprofesszor, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia tagja a torinói lepellel kapcsolatos vizsgálatokat elemezte természettudományos szempontból. A lepel eredetiségét vizsgáló tudományos kutatásokat ismertetve megállapította: az egyház egyelőre nem jelentette ki, hogy a torinói lepel hiteles, de a lepellel kapcsolatos vizsgálatokat a legnagyobb mértékben támogatja. Az előadás és beszélgetés végén a professzor kijelentette: a tudomány jelenlegi állása szerint a leplet hitelesnek lehet tekinteni, és ha ez így van, akkor nyugodtan kimondható, hogy ez a kereszténység legértékesebb ereklyéje. (MK)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .