Hírek

A házasságra és a családi életre való felkészülést az adott témákban jártas szakemberek és fiatal házasok segítették. Tizenöt pár jelentkezett a kurzusra, amelyet Márfi Gyula veszprémi érsek nyitott meg. A jelen lévő párok többek közt az önismeretről, a egymás közti kommunikációról, a konfliktusok kezeléséről, a szexualitással és a gyermekneveléssel kapcsolatos kérdésekről hallhattak előadásokat. A tanfolyam után lehetőség nyílt a felvetett témák további megbeszélésére is. (Körössy László)

Christoph Schönborn bíboros Máriapócson

Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyés püspök május 10-én a Keleti Egyházak Kongregációjában tett látogatást. A hajdúdorogi egyházmegye programjai között megemlítette a szeptember 11-i máriapócsi búcsút, amikor az ünnepi szentmisén Christoph Schönborn bécsi bíboros érsek is koncelebrál. (HS)

Ifjúsági találkozó Máriapócson

A temesvári egyházmegye katolikus fiataljainak találkozója tizennegyedik évfordulójához érkezett. Az első találkozót 1997-ben Kapor János, az akkori ifjúsági lelkész kezdeményezte. Az idei, május 14. és 16. között megtartott rendezvény változatos programmal várta a fiatalokat. Mivel az idei pasztorális terv középpontjában a tanúságtétel áll, a katekézisek is ehhez kapcsolódtak. (TS)

Cserháti Ferenc püspök Bécsben

Cserháti Ferenc, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia külföldi magyarok lelkipásztori ellátásáért felelős főpásztora a bécsi magyar katolikus egyházközség meghívására május 9-én látogatást tett az osztrák fővárosban. (MKPK)

Iskolanap Egerben

Az egri főegyházmegye területén működő egyházmegyei és szerzetesi fenntartású oktatási intézmények ünnepére és díjak átadására került sor május 13-án az egri bazilikában. A tanév végéhez közeli hagyományos iskolanapon tizenkét iskola, illetve kollégium igazgatója, lelkipásztorok és nevelők, valamint a diákok képviselői vettek részt. (ES)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .