Német László püspök a délszláv püspöki konferencia főtitkára
A nagybecskereki megyés püspököt a Szent Cirill és Metód nemzetközi püspöki konferencia tisztújító ülésén főtitkárrá választották.
(Vatikáni Rádió)
Szent Erzsébet napok-Sárospatakon
November 8. és 21. között tartották az őszi Szent Erzsébet-napokat Sárospatakon.
(Egri Sajtóiroda)
Papi találkozó Kassán
Majnek Antal munkácsi megyés püspök vezetésével Pásztor Zoltán püspöki helynök meghívására a papság éve alkalmából november 9-én papi találkozót tartottak a régió magyar anyanyelvű papjai számára Kassán, a Szent Gellért Lelkipásztori Központban.
(Pázmáneum)
Újra várja a híveket a “Domi”
November 29-én, 10 órakor Erdő Péter bíboros, prímás, esztergomi érsek ünnepi szentmise keretén belül áldja meg az 1997-ben kiégett és azóta bezárt budapesti Rózsafüzér Királynéja- (egykori domonkos) templomot.
(NK)
Szombathelyi hírek
A szombathelyi egyházmegye életében fontos szerepet tölt be november 11-e – ez a nap Szent Mártonnak, az egykori Savaria, a mai Szombathely szülöttjének, az egyházmegye védőszentjének ünnepe. A tours-i püspök lelkiségének továbbadása céljából, illetve hogy elősegítse az ő tiszteletét ápoló közösségek kapcsolattartását, valamint az egyházmegye papjai és a hívek közötti egységet, az ünnepen Szent Márton Társaság néven új szervezetet hoztak létre. A célkitűzéseket a Szombathelyi Egyházmegye Szent Márton Társasága Alapítvány fogja segíteni, amely a társasággal egy időben alakult. Az ünnepi szentmisére november 14-én került sor a székesegyházban, amelyre az egyházmegye minden részéről érkeztek zarándokok. A szentmise főcelebránsa Pápai Lajos győri megyés püspök volt. Idén nemcsak a testvérváros, Kaufbeuren küldöttei, hanem oroszországi egyházi vendégek is megtisztelték jelenlétükkel a Szent Márton-napi ünnepséget: Petr Petrov, a voronyezsi metropolita helynöke, valamint Ioann Kadar budapesti orosz ortodox lelkész. Befejeződtek a székesegyház Szent Pétert és Pált ábrázoló kőszobrainak, valamint a hit, remény és szeretet allegorikus szoborcsoportnak a rekonstrukciós munkálatai. A halaszthatatlan kárelhárítás és felújítás 17 660 000 Ft-ba került. A beruházás az egyházmegye, a város és a megye összefogásával valósulhatott meg – mondta el az újságíróknak Veres András püspök.
(Szombathelyi Sajtóiroda)