Harmóniában önmagunkkal

„Mint ahogy egy póknak vigyáznia kell a pókháló tartófonalaira, úgy nekünk is oda kell figyelnünk, nehogy elvágjuk életünk tartófonalait, amelyek az éghez kötnek bennünket!” – fogalmazott prédikációjában Székely János püspök. A Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont szeretné a diákokban is egyre jobban megerősíteni ezt a fonalat.

„Az iskolának fontos feladata az oktatás mellett, hogy a tanítványoknak ne gyors megoldási javaslatokat kínáljon a bennük felmerülő fontos kérdésekre, hanem merni kell olykor kérdőjellel befejezni az órát. A biztonságosnak tűnő válaszok helyett mozgásba kell hozni azokat a tapasztalatokat, amelyek lehetővé teszik a meggyőződés kialakulását, a döntést, a változást” – mondta Rubovszky Rita, az iskolaközpont új igazgatója, aki 2010-ig a Hungarofest vezetője volt. – „Rendkívül gyorsan változó világban élünk, és az embereknek, főleg a fiataloknak nagy szükségük van arra, hogy az életüket időtálló oszlopokra építhessék. Nagy szabadságot ad, hogy katolikus iskolát vezetünk, mert így esélyünk van rá, hogy tanítványainkat megtanítsuk igazi válaszokra találni.”

A változásokkal kapcsolatban a budapesti közösség házfőnöknőjét, Lobmayer M. Judit nővért is megkérdeztük: „Az iskolanővérek mindig keresték, hogy az adott korban – válaszolva az új kihívásokra – hogyan tudják megélni a küldetésünket. Ebben a keresésben segít bennünket A megszentelt személy az iskolában című pápai irat, amely megfogalmazza, hogy az iskolában tanító szerzetesek szerepe átalakul napjainkban. Nem elsősorban az intézményvezetés szakmai szerepét kell vállalniuk, sokkal inkább az eleven lelkiséget kell biztosítaniuk jelenlétükkel. Ettől a tanévtől kezdve több iskolánkhoz hasonlóan a Patronában is világi igazgató viszi a vezetés felelősségét, aki körül vezetői csapat szerveződött, amelyben persze a nővérek is fontos szerepet vállalnak. És ott vannak a nővérek az osztályfőnökök, a tanárok között, ők a kollégium nevelői, a háttérben pedig ott figyelnek és imádkoznak az idős nővérek. Hiszünk abban, hogy a szerzetes nővérek és világiak közti szoros együttműködésnek, amely mellett elköteleződtünk, önmagában is gazdagító és formáló ereje van.”

Az iskolaközpontban elinduló változások arra tesznek kísérletet, hogy összekapcsolják az iskola világát a diákok személyes életével. Ennek alapjai az úgynevezett témafélévek. Olyan témák kerülnek elő egy-egy félév során, amelyek a tanulók életének meghatározó elemei: család, énkép, média… Ezt segíti még a gimnáziumi osztályokban egy új, órarendbe beillesztett foglalkozás is, ahol kötetlenebb formában is beszélgethetnek a félév témáiról.

„Az újításokkal két fontos kihívásra kerestük a választ: a kommunikációs szerkezetek és az emberi kapcsolatok szerkezeteinek a változására, melyek által évszázados struktúrák kerültek válságba nagyon rövid idő alatt – fűzi hozzá Rubovszky Rita. – Ha el tudjuk érni, hogy az iskolába bekerülhessenek a diákokat foglalkoztató kérdések, akkor talán segítségükre lehetünk, hogy ezekre választ találjanak. Emellett a Patrona hagyományosan olyan értékeket is hordoz, amelyeket fontos megőrizni. Ilyen például a tisztelet vagy az, hogy merünk vallásos iskola lenni. Ezáltal lesz önazonos az iskola. Szerintem nincsenek régi vagy új értékek. Mi is ugyanazokat az eszméket tartjuk fontosnak, mint Szent Benedek, Don Bosco és Boldog Terézia anya, az iskolanővérek alapítója. Ez a szépsége a katolikus iskolának. A különbség a kifejezési formákban van. Ezt az emberek sokszor összekeverik. Nem biztos, hogy egy forma, ami ötven évvel ezelőtt korszerű volt, az most is az, és ugyanígy egy modern kommunikációs eszköz sem értékes csak azért, mert új. Az igazi kérdés az, hogy segíti-e az eszköz azt, hogy önmagammal harmóniában lévő ember legyek. Ezeket az eszközöket keressük a következő években az iskolaközpontban.”

 Fotók: Kissimon István

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .