Ha szeretteik körében lehetnek, az legalább fél gyógyulás

Fotó: Győr+ Média

 

A Katolikus Szeretetszolgálat és konzorciumi partnerei, a győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény és a hajdúböszörményi Fazekas Gábor Idősek Otthona szervezésében tartották meg a Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások adaptációja (Tudásbővítés és érzékenyítés helyi közösségeken keresztül) című projekt nyitórendezvényét.
A konferencián jelen volt Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke; Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök; Radnainé Egervári Ágnes, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója; Somogyi Tivadar, Győr megyei jogú város alpolgármestere; valamint Kiss Attila, Hajdúböszörmény város polgármestere. A rendezvényen Süveges Gergő konferált.
A 2021. február végéig tartó projektben hat település vesz részt: Jászberény, Csákvár, Tiszaalpár, Győr, Hajdúböszörmény és Székesfehérvár. Utóbbi három kiemelt szerepű „kampányváros”, amelyek képviselői felszólaltak a rendezvényen. A projekt fő célja, hogy tudatosan fölépített kommunikációs tevékenységgel növelje a lakosság ismereteit a demenciával kapcsolatban, és olyan szakmafejlesztési adaptációt valósítson meg, amely lehetővé teszi a demenciával élő idősekről való magas színvonalú gondoskodást.
Köszöntőjében Veres András győri megyéspüspök kifejezte, hogy a projekt nem titkolt célja a társadalmi érzékenyítés. Rámutatott: szükségünk van rá, hogy erre a betegségre jobban felhívjuk a figyelmet, és elfogadóbbá tegyük egymást, habár bizakodásra ad okot, hogy egyre szélesebb körben hallhatunk e problémáról.
A győri főpásztor köszönetét fejezte ki azok szolgálatáért, akik de­mens betegekkel foglalkoznak, hisz munkájuk nagy segítséget jelenthet a családoknak is ahhoz, hogy betegeiket hordozni tudják. „A családok ne akarjanak megszabadulni ezektől a betegektől, hanem a társadalom adjon meg mindent, hogy otthon tudják őket ápolni, segíteni. Mint minden betegséget, a családban lehet a legjobban kezelni a demenciát is; akkor is, ha nem mindig a szakápoláson van a hangsúly. Ha szeretteik körében lehetnek a demens betegek, az legalább fél gyógyulást jelent számukra. Próbáljuk meg a magunk eszközei, lehetőségeink szerint a társadalmi tudatformálást ebbe az irányba fordítani, mert így teszünk legtöbbet a családokért is, a betegekért is.”
Ott kell megkeresnünk az embert, ahol van, ott kell az ember szolgálatára lennünk, ahol az ember él – e szavakkal, Szent II. János Pál pápát idézve kezdte köszöntőbeszédét Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök. – Ez nemcsak fizikai helyeket, hanem állapotokat is jelent – tette hozzá –, amelyekben az embereket találjuk, s amelyekben segítségükre, szolgálatukra kell lennünk. Ez az Egyház küldetése, de küldetése minden jó szándékú embernek, küldetésük azoknak az intézményeknek, szervezeteknek, amelyek az emberek életét tudják segíteni, szervezni, támogatni, irányítani.
Az emberi élet kezdete és vége két olyan pont, amely tele van kérdésekkel, izgalmas és megoldandó feladatokkal – folytatta a püspök. – Egyre több gyermek születik valamilyen betegséggel világszerte. Szembesülnünk kell saját korlátainkkal, és azzal is, hogy az élet előrehaladtával egyre inkább segítségre szorulunk. Ezt a segítséget a családtól, az Egyháztól, a szakintézményektől reméljük.
Várják az emberek, hogy megszülessen az összefogás, amely a sok jó szándékot igazán hatékonnyá tudja tenni – mondta a székesfehérvári főpásztor, és hangsúlyozta az egyházi intézmények, karitászintézmények, az önkormányzat és a szeretetszolgálati lehetőségek összefogásának fontosságát.
Ha megpróbáljuk közösen fölfedezni azokat az embereket, akiknek szükségük van a segítségre, és erről tudjuk egymást tájékoztatni, sokat tettünk. Ha szeretettel erősítjük egymást, és szaktudással, akkor a folyamat, amely könyörtelenül halad előre, talán mégis lelassítható. Szívből kívánom, hogy ami ezzel a konferenciával elindul, hozzon eredményt, nyissa meg a szívünket, és tegyen érzékennyé bennünket mindazon embertársaink iránt, akik hordozzák ezt a keresztet. Segítsen még erősebb együttműködéshez az összefogás, sikerüljön így több irányból átkarolni a demenciával szembesülő családokat, és elvezetni őket egymáshoz – zárta beszédét Spányi Antal.

Forrás: Győri Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .