Gyermekkórházba látogatott a pápa

Minden gyermeknek vitt ajándékot vízkereszt alkalmából, ami Olaszországban olyan, mint nálunk Mikulás ünnepe: a gyerekeknek a Befána nevű boszorkány visz éjszaka csokoládét, kisebb ajándékokat. Ferenc pápa a szülőkkel is elbeszélgetett, megölelte, bátorította őket.
A két és fél éves Alexandro éppen akkor ébredt fel, amikor Ferenc pápa belépett a szobájába. Ránézett a fotóra, amelyet egy rózsafüzér kíséretében minden gyermek megkapott, majd a pápára, és ámulatában felkiáltott: „Ez tényleg a pápa, itt a pápa!”
Andrea Campana osztályvezető főorvos elmondta, hogy teljesen váratlan volt a látogatás. A pápa nagyon diszkréten járt körbe, „lábujjhegyen”, ahogy olaszul mondják: vagyis a legkevesebb feltűnést keltve. A főorvos úgy látta, mindenkihez volt pár kedves szava, a sok nyilvánossá tett, szép fotón kívül sokan őriznek róla személyes emlékeket, nekik szóló szavakat.
A Bambino Gesù gyermekkórház központi épülete Rómában, a Vatikántól nem messze található, de további egységei működnek a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika közelében, illetve a Rómától huszonhat kilométernyire fekvő Palidoro tengerparti városrészében, Santa Marinellában.

Forrás és fotó: Vatican News

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .