Francia kereszt

A  XX. század polgári társadalmaiban ez aztán demokratikus alapelvvé vált – mégis vannak, akik a küzdelem lezárulása után is folytatják a harcot. Elsősorban a francia baloldal, amely szakadatlanul vívja háborúját a vallási jelképek ellen. E szimbólumok üldözése a vallási semlegesség elvének jegyében zajlik. Új fejlemény, hogy a francia szenátus elfogadta ennek az elvnek a kiterjesztését az iskolákról a bölcsődékre, a gyermekmegőrzőkre és a bébiszitterekre is. Ez alapján valamennyi kisgyermekekkel foglalkozó intézményben, sőt magánlakásokon is betilthatnák a vallási jelképek viselését.

A decemberben benyújtott törvénymódosítás még a francia baloldalt is megosztotta, ám a javaslatot végül idén elfogadta a baloldali többségű szenátus. A legtöbb vitát az a cikkely váltotta ki, amely a szekularizáció elvét azokra a gyermekmegőrzőkre is kiterjesztené, akik saját otthonukban vigyáznak a kicsikre. Erre a javaslattevők szerint azért van szükség, mert előfordulhat, hogy a szülők azt akarják, hogy a gyermekükre vigyázó dadus semleges legyen vallási téren. Az állam és egyház szétválasztásával foglalkozó szakértők többsége azonban groteszknek nevezte a szigorítást. A francia parlament 2004-ben fogadta el a közoktatás vallási semlegességét szavatoló törvényt, amely tiltja a tanuló felekezeti hovatartozására utaló bármely vallási szimbólum viselését az alap- és középfokú állami iskolákban. A jogszabály mindenki számára tiltja a keresztény elkötelezettségre utaló nagyméretű feszület, a zsidó vallás előírásainak tiszteletét tükröző kipa, illetve az iszlám hagyományokat követő muzulmán fejkendő viselését az iskolák falain belül. A felekezeti iskolák mentesültek a tiltás alól, ám mostantól az is megtiltható lesz egy bébiszitternek, hogy a saját lakásában muzulmán fejkendőt vagy keresztet hordjon, mikor épp a gyerekekre vigyáz.

Márpedig ez a tiltás a magánszférára is kiterjeszti a szekularizációt, vagyis a vallásszabadság alkotmányos elvébe ütközik. Sajátos, hogy a kommunisták tartózkodtak az ügyben, a zöldek nemmel szavaztak, a jobbközép kormánypárt megosztott volt, míg a szocialisták és a radikális baloldaliak igennel voksoltak. A muzulmánok iszlamofóbiát emlegetnek, a Minden Anya Egyenlő nevezetű szervezet kirekesztést, hiszen a törvény a hitvallása miatt kizárja némely foglalkozási ágból a lakosság egy részét. Még hátra van egy forduló a jobbközép többségű alsóházban, ám az állami támogatásban részesülő bölcsődék már ma is tiltják alkalmazottaiknak nemcsak e jelképek viselését, de például az imádkozást és a Bibliára vagy a Koránra való utalást is. Nem kétséges: a franciáknak is megvan a maguk keresztje.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .