Fiatal önkénteseket várunk

A KözösPont közössége várja azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik indítást éreznek a kereszténység képviseletére a fesztiválok sajátos közegében, és betöltötték tizennyolcadik életévüket, de még nem múltak el harmincévesek.

A KözösPontot 2000-ben azzal a céllal hozta létre a három egyház, hogy különböző könnyűzenei fesztiválokon önkéntes fiatalok képviselhessék a kereszténységet kortársaik között, és bebizonyítsák, a valódi kereszténység nem egyenlő a „sekrestyekereszténységgel”, amilyennek sok fiatal képzeli. Az egyházak a fesztiválokon való jelenlét révén kapcsolatot szeretnének építeni a különböző felfogású és világnézetű fiatalok között, toleráns kommunikációra, az alapvető keresztény, emberi értékek képviseletére és közös kreativitásra ösztönözve őket. A KözösPont úgynevezett preevangelizációs módszerekkel dolgozik: megpróbálja felhívni a figyelmet arra, hogy a kereszténység egy lehetséges és élhető életmód a fiatalok számára is – mindezt egy olyan környezetben, amely sok esetben éppen ez ellen buzdít.

A tapasztalatok szerint a KözösPont missziója vonzó mind a fesztiválozó, mind az egyházakban élő fiatalok számára, ezért a szervezők minden évben számos új, fiatal önkéntes csatlakozását várják. A KözösPont az egyik legnépszerűbb, leglátogatottabb sátor a fesztiválokon, az önkéntesek számára azonban nem a „fesztiválozásról” szól a jelenlét, hanem komoly szolgálat, ami leginkább a kortárssegítéshez hasonlít. Ehhez elsősorban nem teológiai háttértudásra van szükség, hanem szilárd keresztény öntudatra, valamint bátorságra, hogy meg merjük szólítani azokat az ismeretlen és a kereszténységtől olykor erősen idegenkedő fiatalokat, akik betérnek a sátorba. Az önkénteseknek szükségük van empátiára is, hogy képesek legyenek meghallgatni és elfogadni a hozzájuk fordulókat. A jelentkezés módjáról a www.kozospont.com oldalon olvasható információ. Az írásbeli jelentkezési határidő: 2012. január 31.
MK/Gyorgyovich