Ez is tisztázandó a hit évében

Kurt Appel, az alapvető hittan professzora szerint a nagy egyházak és vallásközösségek eddig elmulasztották elemezni az európai egységfolyamat teológiai és történelemfilozófiai jelentőségét. Most, a Nobel-békedíj Európai Uniónak adományozása után itt az ideje „behozni” ezt az elmaradást.
„Európa lényegéhez tartozik, hogy túlmutat önmagán” – hangsúlyozza Appel. Ezért is oly fontos tisztáznunk, milyen emberképen alapszik az európai egységtörekvés, milyen Európa-képpel rendelkeznek a vallások, hol a helye Európa életében a hívő embernek, a hitnek, és mivel gazdagítják a vallási közösségek a kontinens értékvilágát.

A kongresszus előadói olasz, német, amerikai, osztrák és norvég szakemberek, szociológusok, teológusok, filozófusok lesznek. Az iszlám és a zsidóság képviselői is professzorok lesznek. Kissé furcsállhatjuk azonban, hogy a Lajtától keletre eső Európa szemléletéről a meghirdetett program szerint nem a helyileg illetékes szakemberek egyike, hanem az osztrák Erhard Busek ad majd elő. A volt osztrák alkancellár ugyan kiválóan tájékozott ember, de Európa nem ér véget az egykori vasfüggöny nyomvonalánál.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.