Európa

Az újságírókat tájékoztatta arról, hogy a Szerbia délkeleti részén fekvő Nis városában 2013-ban nagy ökumenikus találkozóra kerül sor. Itt született ugyanis 1700 évvel ezelőtt Nagy Konstantin császár, aki 313-ban a milánói ediktummal kihirdette a római császárságban a vallásszabadságot, véget vetve a keresztényüldözésnek. Irinej pátriárka kifejezte azt a reményét, hogy ezen a találkozón részt vesz majd XVI. Benedek pápa is. A pátriárka kifejtette, hogy a szerbiai pápalátogatás jó alkalom lehetne a két egyház közötti kapcsolatfelvételre, az ökumenikus előrehaladás megújítására. Federico Lombardi szentszéki szóvivő a belgrádi Blic című napilapnak adott nyilatkozatában nagyon bátorítónak nevezte Irinej pátriárka ökumenikus magatartását.

A COMECE is elítéli az erőszakot

Az Európai Unió tegyen határozott és hatékony diplomáciai lépéseket a keresztények elleni erőszak felszámolására. Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) üdvözli az egyiptomi és malajziai keresztény közösségek elleni támadások elítélését. Január 6-án hat kopt keresztény és egy rendőr esett áldozatul egy egyiptomi merényletben. Malajziában pedig templomok és istentiszteleti helyek ellen intéznek rendszeresen támadásokat. Az ázsiai országban az év eleje óta jelentősen meggyengült az emberi jogok védelme. Ma a világban folyó vallások elleni üldözések hetvenöt-nyolcvanöt százaléka a keresztény hit ellen irányul. Minden évben százhetvenezer keresztény veszti életét hite miatt, míg összesen kétszázmillió a hite miatt brutálisan üldözött személy a világon.

Szent Ágoston-film bemutatója

A XVI. Benedek pápa által inspirált, Szent Ágoston életútját bemutató kétrészes olasz-német televíziós játékfilmet január 31-én és február elsején mutatta be a RAI olasz közszolgálati televízió. A Szentatyának már szeptemberben Castel Gandolfóban lejátszották rövidített változatban, és ő „nagy alkotásnak” nevezte. A film ötletét maga a pápa adta, amikor 2006 augusztusában interjút adott a német média számára.

Francia emlék-bélyeg Pierre abbéról

A francia posta külön-bélyeget ad ki a „hajléktalanok atyja”, Pierre abbé (1912-2007) emlékére. Az ötvenhat centes bélyeg már kapható a postahivatalokban. Pierre abbé három éve hunyt el. Az általa alapított Emmaus mozgalom ma már harminc országban, több mint háromszáz közösségben él.

Oroszország –  A moszkvai pátriárka találkozni kíván

Roman Lunkin moszkvai egyházi ügyekben tájékozott akadémikus január 26-i nyilatkozata szerint I. Kirill orosz ortodox pátriárka (képünkön) nagyon szeretne XVI. Benedek pápával találkozni. „A moszkvai patriarchátus a két kultúra, a nyugat-európai és az orosz, hagyományosan konzervatív egyházainak diadalmas találkozására gondol.” A találkozónak orosz részről két feltétele, hogy a katolikus egyház formálisan ígérje meg: nem kíván orosz ortodoxokat áttéríteni, és ismerje el legalábbis „félig” Nyugat-Ukrajnában elkövetett hibáját.

Híreinket a Zenit, a Vatikáni Rádió, a Magyar Kurír, a CNA, az InfoCatho, a KAP, a KNA,
valamint a La Croix információi alapján állítottuk össze.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .