Európa

Az új elnök helyettese Viliam Judak nyitrai püspök. Stanislav Zvolenský 1958-ban született Nagyszombatban. 1982-ben Pozsonyban szentelték pappá. Káplánként Galántán és Galgócon működött, majd pozsony-szőllősi plébános volt. Teológiai tanulmányokat folytatott Innsbruckban és Rómában, a Pápai Gergely Egyetemen, ahol egyházjogi doktorátust szerzett. A Szentatya 2008-ban a pozsonyi főegyházmegye érsekévé nevezte ki.

Püspöki maraton a betlehemi gyermekkórházért

Franz Lackner grazi segédpüspök személyesen viszi Palesztinába a „run4unity – futás az egységért” elnevezésű kezdeményezésből összegyűlt adományokat. A püspök hatszáz fiatallal futott együtt a grazi maratoni versenyen – a Szentföld beteg gyermekeiért. Az összegyűlt adományokat a betlehemi Caritas-gyermekkórháznak készül átadni. A püspök életében először futotta le a teljes, 42 195 méteres távot október 11-én. Mint mondta, régi tervét valósította meg ezzel, de még fontosabb az az ügy, amelyet szolgálni kívánt vele. „A hosszú futóedzések során volt időm gondolkozni és imádkozni.” A maraton, melyet 4 óra 40 perc alatt teljesített, számára „óriási feladat” volt, és „legalább egy kis hozzájárulás Betlehem beteg gyermekeinek gyógyításához”.

Híreinket a Magyar Kurír, a Vatikáni Rádió, a KAP, a SIR,
valamint a Die Presse anyagaiból válogattuk.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .