Nagyvilág

A vallási üldözöttek nyolcvan százaléka keresztény

Az emberi jogok nemzetközi társaságának (IGFM) adatai szerint folyamatosan növekszik az üldözött keresztények száma az iszlám saria egyházi jog bevezetésével némely országokban. Martin Lessenthin, a társaság elnöke nyilatkozatában azt is mondta, hogy figyelemmel kísérik azokat az eseteket is, amikor keresztények okoznak vagy eltűrnek ilyen üldöztetést. Sajátos eset Indiáé – mondta Lessenthin –, ahol keresztények, muzulmánok és buddhisták egyaránt szenvednek a szélsőséges hinduk támadásaitól.

Jézus korabeli zsinagógát tártak fel

Izraelben, a Genezáret-tó közelében, Mária Magdolna szülőfalujában, Magdalában Jézus korabeli zsinagógát tártak fel. Az ásatásokra azért volt szükség, mert a Krisztus Legionáriusai Kongregáció kezdeményezésének megfelelően megkezdődtek a Mária Magdolnára emlékező központ, a Magdala Center építési munkálatai. A központ alapkövét XVI. Benedek pápa Szentföldön tett apostoli látogatásakor áldotta meg. A zarándokház a világ keresztényeinek adományaiból épül, területén szálláshelyek, Jézus életét és üzenetét bemutató multimédiás termek kialakítását tervezik, hangsúlyt helyezve Mária Magdolna alakjára, így a nők méltóságának és az emberi hivatás felfedezésének fontosságára. A napokban előkerült zsinagóga maradványai a Magdala Center részét képezik majd, mely megfelelő formában megőrzi, és a zarándokok számára látogathatóvá teszi ezt a nagyon ritka, az első századból ránk maradt kulturális örökséget.

Híreinket a Zenit, a Vatikáni Rádió, a Magyar Kurír, a CNA, az InfoCatho, a KAP, a KNA,
valamint a La Croix információi alapján állítottuk össze.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .