Innen-onnan

Százezren a temetésen

Corazon Aquino, aki 1986-tól 1992-ig töltötte be a Fülöp-szigetek elnöki tisztségét, augusztus 5-én, hetvenhat éves korában hunyt el. Több mint százezer ember kísérte utolsó útján Manilában. Koporsóját a nemzeti zászló és sárga virágok borították, mert annak idején Marcos elnök diktatúráját a „rózsafüzéres forradalom” döntötte meg, amelynek sárga virágok voltak a jelképei. Halálakor a Szentatya is méltatta életművét.

Keresztények Ázsiában

A Vatikáni Államtitkárság adatai szerint az ázsiai földrészen a legalacsonyabb a katolikusok száma a világon. Amerikában 62,7%, Európában 40%, Óceániában 26,4%, Afrikában 17,5%, míg Ázsiában a földrész 4 milliárd lakójának csak 3%-a vallja magát katolikusnak. Ezek az adatok nem tartalmazzák a Kínai Népköztársaság területén élő hívek számát. A létező statisztikák a Kínában élő katolikusokról nem megbízhatóak. Egy hongkongi lap (Yi China Message) 1992-ben közzétett adatai szerint 3 millió katolikus hívő élt Kínában. 2004-ben a hongkongi Szentlélek Tanulmányi Központ adott ki statisztikát, eszerint a kínai kormány által ellenőrzés alatt tartott úgynevezett hazafias egyház, valamint a pápával szeretetközösségben levő hívek együttesen 12 millióan voltak. A sanghaji egyetem 2007-es felmérései szerint a vallásos személyek 300 millióan vannak Kínában. Ebből a keresztények aránya közel 40 millió. A kutatás jelezte, hogy az 1949-es kommunista forradalom óta hivatalosan ateista országban az utóbbi években egyre több fiatal fordul a vallás felé. A kínai alkotmány elismeri a vallásszabadságot, de valójában csak azok gyakorolhatják szabadon vallásukat, akik a hazafias egyházak tagjai, vagyis amelyek elismerik a kommunista párt hatalmát. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy lassú ütemben, de a katolikusok száma folyamatosan növekszik Ázsiában.

A bankok szigorúbb ellenőrzéséről

Wolfgang Ockenfels trieri domonkos szerzetes, erkölcsteológus a bankoknak fizetendő jutalékrendszert bírálta. A szociál- és gazdaságetika professzora arra figyelmeztetett, hogy a bankok és a gazdaság visszatérnek régi eljárási mintáikhoz. A szerzetes arra buzdította azokat, akik állami támogatásban részesültek, hogy tiltakozzanak a bankoknak folyamatosan fizetendő magas jutalékok ellen. A szociáletikai szakember továbbá kiemelte: a bankok és a magántőke szigorúbb ellenőrzésére és a felelősségi viszonyok szabályozására van szükség.

Híreinket a Zenit, a Vatikáni Rádió, a Magyar Kurír, a CNA, az InfoCatho, a KAP, a KNA, az AsianNews,
valamint a La Croix információi alapján állítottuk össze.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .