Európa

A társadalom szervezésére vonatkozó elvek végső és végérvényes kritériuma az ember szolgálata kell hogy legyen –fogalmazott a párizsi érsek. A Caritas in veritate enciklika az egyház szociális tanításának alapműve, mely a teljes emberről és minden emberről szól – emlékeztetett Vingt-Trois bíboros. A találkozón többek között Michel Candessus, az IMF egykori igazgatója is jelen volt.

A békecsókot fejbicctentés helyettesíti

A Portugál Püspöki Konferencia aggódva figyeli a sertésinfluenza világméretű terjedését. Fatimában, az ország legnagyobb Mária-kegyhelyén százezrek fordulnak meg hetente. A lisszaboni patriarchátus kisugárzása az egész világra kiterjed: ötszáz egyházmegyét az onnan indult misszionáriusok alapítottak. Amint a nyugat-európai nagyvállalatok és multinacionális cégek vezetői már most igyekeznek felkészülni az egyre jobban terjedő járvány várható hatásaira, a portugál katolikus főpapok is több megelőző rendelkezést hoztak. Így például száraz szenteltvíztartók fogadják a templomba belépő híveket; a szentmisén a békecsókot egyszerű fejbiccentés helyettesíti; a papok pedig szigorúan kézbe áldoztatják a híveket. Május óta a portugál hatóságok százhét sertésinfluenza-megbetegedést regisztráltak. A fertőzöttek szinte valamennyien meggyógyultak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) június 11-e óta a legmagasabb járványügyi fokozatot rendelte el. Hivatalos adatok szerint eddig százezer embert fertőzött meg a H1 N1 vírus, közülük négyszázhuszonkilencen meghaltak.

Megszűnnek az emberléptékű közösségek

Legközelebb, 2011-ben Magyarországon rendezik meg a Plébániák Európai Találkozóját. Többek között erről is döntöttek a nemzetközi szervezet legutóbbi, XXV. jubileumi ülésén, melyet kétszáz résztvevővel a belgiumi Monsban tartottak. A július elején megrendezett fórumon tizenöt ország képviseltette magát. Mint megállapították, a nagyvárosok fejlődésével sorra megszűnnek az emberléptékű közösségek, mindez pedig jelentősen kihat a hithirdetésre. A hajdan felépített templomok és plébániák környéke elnéptelenedik, miközben távolabb, a külvárosokban gomba módra szaporodnak az új városnegyedek, melyeknek lelkipásztori ellátása nem megoldott. A háromnapos találkozó résztvevői három belga nagyváros, Brüsszel, Liège és Kortrijk felelős lelkipásztoraival és hívő közösségeivel találkoztak. A teológiai előadások és a beszélgetések során az európai nagyvárosok lelkipásztorkodásának három nagy kihívása rajzolódott ki: a keresztelési felkészítés, a fiatalok lelkipásztori ellátása, továbbá a bevándorlók integrációja.

A lengyel püspöki konferncia a papi hivatásokról

A lengyel katolikus püspöki konferencia állandó bizottsága – kibővítve a megyés püspökökkel – az elmúlt napokban a „Szűzanya, Lengyelország királynője” ünnepén közgyűlést tartott Czestochowában, amelyen vendégként részt vett Tarcisio Bertone bíboros államtitkár is. A tanácskozás végén közzétett dokumentum a központi témaként kezelt papi szolgálatról megállapítja, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkent a papi hivatások száma Lengyelországban. Jelenleg 30 százalékkal vannak kevesebben a szemináriumokban, mint 2006-ban. Szükség van a helyzet alapos átgondolására, különös tekintettel azon környezet elemzésére, melyben a papi hivatások leginkább formálódnak, vagyis a családra és az iskolára” – vélekedik Stanislaw Budzik püspök, az állandó bizottság titkára. A tanácskozás záródokumentuma „szociális harcot hirdet a szegénység és a társadalmi kivetettség ellen”, s a problémák elemzésén túl a szegények konkrét megsegítését is kilátásba helyezi.

Híreinket a Zenit, a Vatikáni Rádió, a Magyar Kurír, a CNA, az InfoCatho, a KAP, a KNA,
valamint a La Croix információi alapján állítottuk össze

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..