Európa

Ez megfelel az EU úgynevezett Bologna-folyamatának is. Ennek értelmében a római pápai egyetemeken szerzett diplomákat elismeri Franciaország. Ezt sérelmezik a francia egyetemek rektorai, akik január 5-én „laicista hangnemben” élesen tiltakoztak Nicolas Sarkozy elnöknél a francia egyetemi rendszert ért súlyos támadás ellen.

A leprások apostola a szentté avatás útján

Damian de Veuster (1840-1889) szentté avatása valószínűleg ősszel lesz. Erről Godfried Danneels bíboros, belga prímás nyilatkozott. Július elején a pápa elismert egy közbenjárására történt csodát. A hawaii leprások apostolát 1995-ben II. János Pál pápa avatta boldoggá.

„Csillagénekesek” már Varsóban is

Idén először járták a lengyel főváros otthonait a „csillagénekesek”, Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Kazimierz Nycz varsói érsek „betlehemi pásztorként” közéjük állt, amikor nagy érdeklődés mellett felvonultak. A német és osztrák hagyományt vették át először a varsói katolikus gyerekek.

Vilniusi találkozó

Audrys Backis bíboros, Vilnius érseke és Alois testvér, taizéi perjel elhatározták, hogy a litván fővárosban tartják a következő közép-európai regionális találkozót. Az eseményre május elseje és harmadika között kerül sor, a taizéi közösség alapítója, Roger testvér által kezdeményezett bizalom zarándokútja részeként. Köztudomású, hogy Linz mellett idén Vilnius lett Európa másik kulturális fővárosa.

Ortodox karácsony

A keleti keresztények millióinak többsége január 6-7-én ünnepelte a karácsonyt. Kirill szmolenszki metropolita üzenetében Oroszország szociális békéjének megteremtésére szólította fel a politika és a gazdaság tényezőit. „Az egyház minden embert át akar ölelni, aki a válságtól szenved” – fogalmazott a metropolita, hozzáfűzve: az Úr segítsen a helyes megoldások megtalálásában. A konstantinápolyi, alexandriai és antióchiai patriarchátus, a román, a bolgár, a ciprusi, görögországi, albániai és finnországi ortodox keresztények 1923 óta a nyugati egyházzal azonos időpontban ünneplik Krisztus születését. XVI. Benedek pápa a vízkereszti úrangyala imádság alkalmából köszöntötte az akkor karácsonyt ünneplő ortodox hívőket. Jézus születésének megünneplése keltse szívükben annak örömét, hogy „Isten szeret minket” – mondta a pápa.

Franciaországi plébániák az afrikai egyházért

A„Segély az afrikai egyházaknak” elnevezésű szervezet arra kérte a francia plébániákat, hogy vegyenek részt pénzalapok gyűjtésében az afrikai egyház számára, amelyet erősen sújt a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válság. Ez a gyűjtés lehetővé teszi, hogy fenntartsuk a helyi egyházi struktúrákat, amelyek az év végi mérleg készítésekor nehéz helyzetben vannak – nyilatkozta a francia szervezet elnöke.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .