Európa

„Az egyház támogatja a lisszaboni egyezményt, és ettől még nem politikai párt.” Az Európai Unió nagy pozitív értékeit is látni kell, nemcsak a bírálható jelenségeket. A történelemben először sikerült az európai országokat békésen, demokratikusan, kényszer nélkül szövetségessé tenni.” Az egyház az egységesülő Európa fejlődésének motorja lehet.

A spanyol feszület-vita

A spanyol püspöki konferencia november 24-től 28-ig tartó közgyűlésén mintegy száz főpásztor tárgyalt a hivatalos bibliafordítás szövegéről, illetve a gazdasági válságról, amelyről két közgazdász is szólt a főpapok tanácskozásán.

A konferencián szó volt a valladolidi iskolában történtekről is: a város állami iskolájában egy bírói határozat döntése miatt el kellett távolítani a feszületet. A határozat heves vitákat váltott ki, a bírósági döntést az iskola tanácsa teljes mértékben ellenzi. „Úgy gondolom – mondta az esettel kapcsolatban Rodrígez Plaza valladolidi érsek -, hogy egy olyan keresztény kultúrában, mint a miénk, a keresztre feszített Jézus szimbóluma szeretetet és békét sugároz, tehát nem árt senkinek. Ez pontosan beleillik a vallásszabadság körébe, amely mindannyiunk számára lényeges.”

Idén is adventi SMS

A ferences rendtartomány és a tiroli Wilten premontrei apátsága idén is meghívta az advent gondolatvilágát idézni kívánó érdeklődőket az adventi SMS-üzenetek fogadására. A jelentkezők immár nyolcadik éve adventben naponta díjmentesen kapnak egy bibliai gondolatot mobiltelefonjukra. Idén a Szent Pál-évhez kapcsolódó idézetek vannak többségben.

Híreinket az AFP, az AsiaNews, a CEF, a KNA,a La Croix, a Magyar Kurír,
valamint a Vatikáni Rádió anyagaiból válogattuk.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .