Németország

November 8-án, Duns Scotus halálának napján Joachim Meisner kölni bíboros érsek mondott szentmisét a kölni minorita templomban, a filozófus sírjánál. Az ünnepségre küldött üzenetében Benedek pápa a középkori tudós életét és munkásságát méltatta. Duns Scotus „az egyház tanítása és az emberi tudás fejlődése” terén elévülhetetlen érdemeket szerzett – olvasható a levélben. A tudós gondolataiban összhangot teremtett hit és értelem között.

„Számára a teológia elsősorban a gyakorlati teológiát jelentette, és az Isten szeretetéről szóló valóságot állította a középpontba. Ebben a munkában az egyház tanítóhivatala és egészséges kritikai lelkülete vezette őt, amely által jobban megismerhette a valóságot” – áll a Szentatya üzenetében. A feltehetően Skóciában született szerzetes Oxfordban, Cambridge-ben és Párizsban tanított. 1307-ben érkezett Kölnbe, és ott is halt meg a következő év novemberében. Írásaiban Szent Ágoston tanítását kutatta, s megpróbálta azt Arisztotelész műveivel, valamint ezek középkori arab és zsidó interpretációival összekötni. Terjedelmes életművének kulcsszavai az akarat primátusa az értelemmel szemben, vagy a „haecceitas”, vagyis a dolgok egyedisége.

Gyászszertartás a baleset áldozataiért

Negyvennyolc órával a húsz ember életét követelő buszbaleset után, amely a németországi A2-es autópályán történt, november 6-án Hannoverben ökumenikus gyászszertartással emlékeztek meg az elhunytakról. A szertartáson Norbert Trelle hildesheimi katolikus püspök és Margot Käßmann evangélikus püspök is részt vett. Hétfőn pedig Hannover városa tartott központi megemlékezést. Mint ismeretes, november 4-én az esti órákban kigyulladt egy túlnyomórészt nyugdíjasokat szállító autóbusz az autópályán. Húsz ember életét vesztette, 13 súlyosan megsérült.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .