Elhunyt Havasi József atya, korábbi szalézi tartományfőnök

Havasi József 1929. március 14-én született Rákosszentmihályon, hatgyermekes családban. Mindig is pap szeretett volna lenni, de szüleinek nem volt pénzük a taníttatására, ezért szerzetesrendeknél érdeklődött. Cserkészként találkozott először a szaléziakkal, később bekerült a Clarisseumba. 1943-ban lett jelölt, de mivel polgári iskolába járt, Nyergesújfalura küldték, ahol felkészült a különbözeti vizsgára, majd 1946-ban megkezdte a noviciátust Mezőnyárádon. Első szerzetesi fogadalmát 1947. augusztus 16-án tette le, örökfogadalmát pedig 1951. december 8-án.
A szerzetesrendek 1950-es feloszlatása után még két évig tanulhatott a váci szemináriumban, majd onnan is eltávolították. Dolgoznia kellett. Előbb a metró építésénél talált munkát, azután négy évig gyári munkás volt. Közben magyar szakos tanári diplomát szerzett. 1956-ban sikerült külföldre távoznia. Olaszországban fejezte be a tanulmányait, Monteortonéban, Padova mellett. 1960. február 11-én szentelték pappá Torinóban.
Szentelése után visszakerült Padovába, majd az elöljárók egy közeli városba, Estébe küldték, az ottani líceumba. Mivel semmi remény nem volt arra, hogy hazatérhet, jelentkezett misszióba a Fülöp-szigetekre, de elöljárói ezt nem hagyták jóvá, hanem Bécsbe küldték, ahol harminc éven át, egészen a hazatéréséig egy nagy középiskolai kollégiumban dolgozott, amely később főiskolai kollégiummá alakult.
A 70-es évek közepén Bécsben fölvette a kapcsolatot az odalátogató magyar szaléziakkal, majd később, amikor már hazajöhetett, felkereste és segítette őket, ahogy csak tudta: vallásos könyveket, szalézi műveket, lapokat, újságokat juttatott nekik.
1990-ben a rendi elöljárók visszaküldték Magyarországra. 1991. január 31-én vette át a tartomány vezetését. A Magyar Szalézi Tartomány újraindulása, újjászervezése és ismételt felvirágoztatása az ő nevéhez fűződik. A tartományfőnöki feladatokat tizennyolc éven át látta el, 2008. november 8-án adta át utódának.
2013-ban Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét adományozta Havasi Józsefnek, a szalézi rend magyarországi újraindításáért és a Magyar Szalézi Tartomány újjáépítéséért végzett munkája elismeréseként.
Havasi József soha nem mulasztotta el hangoztatni, hogy papi élete minden napjára szívesen emlékezik vissza. Mindig dolgozott, soha nem volt ideje unatkozni, az újpest-megyeri közösség tevékeny tagjaként élete végéig részt vállalt a tartomány munkájában.
Temetéséről a rend később ad értesítést.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .