Ilyen még nem volt a Balaton partján

A Balakat olyan hétvége, amelyet Krisztust keresve, mégis az ő jelenlétében tölthetsz el, s amely hozzásegít Bódi Mária Magdolna életútjának és vértanúságának megismeréséhez is. A találkozó keretében megrendezett Bódi Mária Magdolna szentségimádási hétvégén, egy ötvenórás szentségimádás részeként az Oltáriszentségben találkozhatsz Krisztussal, és megépítheted azt a hajót, amivel biztonságban vághatsz neki az élet viharainak.
A Bódi Mária Magdolna szentségimádási hétvégét szervező fiatalok szeretettel várnak 2019. június 28. és 30. között a balatonfűzfői Jézus Szíve Plébánián szervezett, ingyenes nyári hétvégére, melynek keretében a folyamatos szentségimádás mellett hajnali áhítatokat, imákat, műhelyfoglalkozásokat és beszélgetéseket tartanak. Előad Fábry Kornél, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára, Béri László Renátó kármelita szerzetes, valamint Versegi Beáta Mária, a Nyolc Boldogság közösség szerzetes nővére.
Az Úr mindannyiunk számára valami csodálatossal készül, legyen az családos, szerzetesi, papi hivatás vagy egy feltűnés nélküli, Istennek szentelt élet. Ezért a hétvégén részt vevők olyan házaspárokkal, papokkal és szerzetesekkel találkozhatnak, akik hitelesen és közvetlenül tudnak mesélni élettörténetükről. Bódi Mária Magdolna példája pedig valamennyiünket arra tanít, hogyan lehet az Úr útját követni, ha a körülmények nem úgy alakulnak, ahogyan szeretnénk. A szentségimádási hétvégén a közösség, illetve a személyes kapcsolatok ereje, a közös kikapcsolódási lehetőségek, illetve a környezetbarát szempontok is nagy hangsúlyt kapnak.
A 16 és 35 év közötti fiataloknak lehetőségük van kedvezményes szállást és ellátást igényelni a hétvégére. Ugyan­akkor örömmel látják valamennyi korosztály képviselőit. Őket is arra kérik, hogy előzetesen regisztráljanak az ingyenes előadásokra és a szentségimádásra.
Adományoddal támogathatod is a hétvége lebonyolítását, valamint a jövedelemmel még nem rendelkező fiatalok részvételét.
A közös vitorlabontáshoz hozzásegítő Bódi Mária Magdolna szentségimádási hétvégéről, a regisztrációról és az adományozási lehetőségekről további információkat a Balakat.hu honlapon találsz.
A legfrissebb széljelentéseket keressétek a Facebookon! Gyere el, építs velünk hajót, bonts velünk vitorlát!

Forrás és fotó: Balakat.hu/Veszprémi Főegyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .