Ezüstmiséjét ünnepli Palánki Ferenc püspök

„Ha szeretjük egymást, Isten bennünk él” (1Jn 4,12). Az ezüstmisés főpásztor hálaadó szentmisét celebrál szülőfalujában, Csesztvén június 16-án, vasárnap 15 órakor, beszédet mond Beer Miklós váci megyéspüspök; június 18-án, kedden 18 órakor Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban, beszédet mond Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök; valamint június 23-án, vasárnap
9 órakor Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban, beszédet mond Felföldi László általános püspöki helynök.

*

Palánki Ferenc 1964. március 11-én született Balassagyarmaton. A közeli Csesztvén nevelkedett. Érettségi után a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán szerzett üzemmérnöki diplomát. Teológiai tanulmányait Esztergomban végezte, ahol 1994. június 18-án szentelték pappá.
1994 és 1996 között káplán volt Balassagyarmaton. 1996-tól 2000-ig Dorogházán plébános, ugyanitt 1999–2000-ben kerületi esperes. 2000-től 2005-ig Püspökszilágyon plébánosként szolgált. 2000-ben licenciátusi fokozatot szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Intézetében. 2005 és 2010 között a váci Borromei Szent Károly Szeminárium spirituálisaként végezte szolgálatát. 1999-től 2010-ig részt vett a váci püspöki bíróság munkájában. 2010. augusztus 1-jétől püspöki kinevezéséig a budapesti Központi Papnevelő Intézet spirituálisa volt.
2010. december 27-én XVI. Benedek pápa az Egri Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki, és a fidolomai címzetes püspöki címet adományozta neki. Jelmondatául Palánki Ferenc ezt választotta: „Jézus a feltámadás és az élet.”
Püspökké szentelése 2011. február 26-án volt az egri bazilikában. Ezután érseki helynöki kinevezést kapott Miskolcra, ahol 2011. augusztus 1-jétől a mindszenti egyházközség plébánosaként szolgált. 2013-tól 2015-ig az Egri Főegyházmegye általános helynöke volt.
Ferenc pápa 2015. szeptember 21-én kinevezte a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspökévé. Püspöki beiktatását 2015. november 14-én tartották Debrecenben, a Szent Anna-székesegyházban.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .