Életről és elmúlásról

A halálról csak az élet fényében érdemes gondolkodni. De mindenképp gondolkodni és beszélni kell róla, hiszen gyerekeink előbb-utóbb kérdezősködnek majd. A válaszadáshoz két jól szerkesztett, igényes kivitelezésű könyvet is segítségül hívhatunk. Kisebb gyerekekkel vehetjük kézbe a Hová tűnt a cseresznyefa, nagypapa? című kötetet, amelyben egyszerű és világosan érthető párbeszédet követhetünk nyomon. Veronika és nagyapja a kertben sétál, s a kislány észreveszi, hogy a máskor illatos virágruhát öltő cseresznyefa helyén csak a tuskója árválkodik. Kiderül, hogy a fa öreg volt és beteg, ki kellett vágni. Veronika rögtön rájön a fa és az emberi élet közötti összefüggésre, ám a nagypapa megnyugtató magyarázatot ad: „Egyszer mindenkinek meg kell halnia, aki megszületett. Ez bizony szomorú! De a halállal mindig valami új kezdődik. Mint amikor egy hosszú álomból ébredünk. Isten nagyon szeret minket, ezért azt akarja, hogy örökké vele legyünk.” A nagypapa nem titkolja és nem tagadja az élet végességét, szeretettel és reményteli hittel beszél az elmúlásról.


A másik könyv, Singer Magdolna kötete gyerekeknek és szülőknek készült foglalkoztató könyv, a gyászban nyújt segítséget. Megmutatja, hogyan lehet és kell beszélni a halálról, a szomorúságról, a dühről, a bűntudatról és a veszteséget kísérő valamennyi érzésről. A gyerekeknek készült feladatok segítenek abban, hogy a gyász feldolgozása egészséges módon történjen, és alkalmat teremtenek a közös beszélgetésre is szülő és gyerek között. Hiszen nagyon fontos, hogy a családtagok együtt, egymást támogatva dolgozzák fel a szeretett hozzátartozó elvesztését. A beszélgetések és a fel adatok megoldása közben „a gyerekek megtanulják, hogy a halál az élet velejárója, nem titkolni és szégyellni való dolog, oldódik a félelmük a haláltól, és megtapasztalhatják azt is, miképpen lehet a szeretetteljes együttlétekben kapaszkodót találni, és eljutni a megbékélés felé” – írja a szerző, és felhívja a figyelmet arra is, hogy a közös fájdalom erősítheti az összetartozást, de csak akkor, ha nem hagyjuk magára gyermekünket, társunkat.

(Jan Godfrey–Estelle Corke: Hová tűnt a cseresznyefa, nagypapa?, Harmat Kiadó, Budapest, 2014; Singer Magdolna: Boldogan éltek, míg meg nem haltak… és azután? Segítség a gyászban – foglalkoztatókönyv gyerekeknek és szülőknek. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2011. A könyvek kaphatók az Új Ember könyvesboltjában.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .