Cserháti Ferenc püspök az amerikai magyaroknál

New Yorkban és környékén töltötte az első napokat Cserháti püspök: Manhattanben a Szent István plébánián a ferences közösség fogadta Angelus Gambatese plébános és házfőnök, valamint Hesz Dénes, a helyi magyarok lelkipásztora vezetésével. A New Jersey állambeli Matawanban a görög katolikusok kegyhelyén Erdei József bazilita szerzetes szervezte meg a püspök és a keleti partok magyar nyelvű papjainak testvéri találkozóját, akik közösen megemlékeztek a Biblia évéről is, majd a lelkipásztorok beszámoltak személyes örömeikről, gondjaikról. Passaicban a szintén Szent István királyunknak szentelt magyar templomban Vass László, az egyházközség adminisztrátora üdvözölte a püspököt, aki találkozott a helyi egyházközségi tanáccsal is, majd meglátogatta a hétvégi magyar iskolát, és örömmel időzött az ottani magyar cserkészekkel. Cserháti Ferenc felkereste az egyházmegye főpásztorát, Arthur J. Serratelli patersoni püspököt is. Az ünnepi szentmise a nemrégen felújított szép templomban az esti órákban volt, amelyen részt vett a helyi görög katolikus püspök, William Skurla is.

Április 6-án New Yorkban a Szent István-templomban volt a főpapi szentmise, amelyen a ferences atyák mellett részt vett Várnai Jakab OFM, definitor generális is Rómából. Ugyanezen a napon délután a püspök felkereste New Brunswickban a Szent László egyházközséget, ahol Capistran Polgár ferences plébános fogadta. A szentmise előtt Cserháti püspök és amerikai helynöke, Kiss Barnabás OFM meglátogatták az egyik kórházban a New York-i Szent István egyházközség korábbi világi elnökét. A felemelően előkészített és végzett liturgia bizonyította a New Brunswick-i magyarok hitét, s azt, hogy a magyar élet és kultúra virágzik ebben a közösségben. A közös vacsora alkalmat nyújtott arra, hogy a püspök személyesen is találkozzék a hívekkel és a vendégekkel.

Április 7-én a New York-i magyarok lelkésze, Hesz Dénes ferences atya vezetésével a püspök és több ferences testvér meglátogatta az ENSZ székházát. Délután Cserháti püspök Dennis W. Sullivan New York-i segédpüspökkel találkozott, aki egyben a főegyházmegye általános helynöke és a migránsok ügyeivel megbízott főpásztor. Cserháti püspök interjút adott az egyik magyar televíziónak, majd a ferences rendházban találkozott Polgár Viktor magyar főkonzullal. Április 8-án Cleveland magyar egyházközségei nevében Antal András, a Szent Erzsébet-, Siklódi Sándor, a Szent Imre-templom adminisztrátora és Roskó László, a Szent Margit- templom plébánosa fogadta a püspököt, aki másnap felkereste Richard G. Lennon püspököt és Roger W. Gries segédpüspököt is, majd találkozott a Közép-Nyugat magyar papjaival, majd a szentmise után a templom nagytermében személyesen is köszöntötte az összegyűlteket. Április 10-én a püspök újra együtt volt a magyar papokkal, a clevelandieken kívül az indianai East Chicago Szentháromság templomának plébánosával, Skerl Alfonzzal, a Detroitban szolgáló Ligeti Angelus ferencessel, Joseph E. Vámossal az indianai Merrillville-ből és Bóna Richarddal, aki az ohiói North Royalton egyik plébániáján segédlelkész. Itt a mai migráció feladatairól volt szó, leginkább az integrálás és az asszimiláció kérdéséről. Clevelandből még aznap délután a püspök a New York állambeli Buffalóba érkezett, ahol a Szent Júdás Központban szentmisét mutatott be, majd találkozott az ottani magyar közösséggel.

(Folytatás következik.)

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.