Cél- és kiindulópont

A Szentszék nagy jelentőséget tulajdonít az alapvető emberi jogok elismerésének és védelmének, amit az is bizonyít, hogy a Szentatya is csatlakozik az évforduló megünnepléséhez – hangsúlyozta Tarcisio Bertone vatikáni államtitkár. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata kifejezi a szabadság elsőbbségét az elnyomással, az emberi család egységét az ideológiai és politikai megosztottságokkal szemben, fajra, nemre, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül. Meg akarja védeni a személyt az állam bálványozásától, amelyet a totalitárius diktatúrák egyenesen istenítettek – fejtette ki beszédében Bertone bíboros. – Hatvan évvel ezelőtt a pusztító barbárság, a háború szörnyűségei, a népirtások mind olyan ellentmondások voltak, amelyeket le kívántak küzdeni, hogy a nemzetközi kapcsolatokban és az államok belső életében törekedjenek az emberhez méltó jövőhöz szükséges egyensúly megteremtésére.

Az egyház mindig nagy tisztelettel tekint mindarra, ami igaz, jó és szép az emberi közösségekben, ezért a nyilatkozatban is az „idők jeleit” látta, olyan fontos lépésnek tekintette, amely elvezet a világközösség jogi-politikai szervezetének kialakulásához. Az alapvető jogokról alkotott felfogás mélyen gyökerezik a keresztény hagyományban, az evangélium hirdetésének kezdeteitől fogva. Az evangélium a tízparancsolat törvényeit gazdagítja azzal a felhívásával, hogy legyünk mindenkivel szolidárisak, mindenféle megkülönböztetés nélkül. Globalizált korunkban a személy egyetemessége az a szempont, amely az emberi jogok egyetemességének alapja – mutatott rá Bertone bíboros. Ezután kitért a vallásszabadság témájára, amelyre az egyház régóta sajátos figyelmet fordít, és amellyel a nyilatkozat 18. cikkelye foglalkozik. A vallásszabadságot az a veszély fenyegeti, hogy összetévesztik az istentiszteleti szabadsággal, és úgy tekintik, mint a magánszféra részét. Elfelejtik, hogy a vallásszabadság mint alapvető jog túlmutat a vallási tolerancián. A hatvan évvel ezelőtti nyilatkozat célpont, amelynek egyben újból és újból a kiindulási pont szerepét kell betöltenie – mondta beszéde végén Tarcisio Bertone vatikáni bíboros államtitkár.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.