Örömök és gondok Kárpátalján

Az újjászületés örömteli napjai óta sok változás történt. Jelenleg három magyar nyelvű kispapunk Egerben, további kettő Vácott tanul, három ukrán nyelvű pedig a gorodoki (Ukrajna) szemináriumban. A hivatások száma növekedni kezdett, bár még most is fájdalmasan kevés a magyar ajkú pap, ezért akik vannak, nem adhatják meg a híveknek az egyik legszükségesebbet: a köztük töltött időt. Az egymástól nagy távolságra fekvő, rossz utakon elérhető egyházközségek, a vasárnaponkénti három-négy szentmise – nemegyszer fűtetlen templomokban – sok erőt igényel papjainktól. Ha valamelyik lelkipásztor megbetegszik, a püspök helyettesíti az illetőt.

Majnek Antal püspök vezetésével, aki nagyon fontosnak tartja papjai élő közösségét, havonta tartanak találkozót az egyházmegye valamelyik plébániáján. Pünkösd előtt tartjuk hagyományosan Munkácson az egyházmegyei ifjúsági találkozót, novemberben pedig a kárpátaljai családok találkozóját. Minden nyáron vannak hittanos táborok, egyházmegyei ministráns- és gitáros tábor is. Idén harminc fiatal vett részt Egerben a „Magyar Sydney-n”. Egyházmegyei karitászunk helyi szervezeteivel együtt támogatja a rászorulókat, hiszen még mindig bőven van kin segíteni. Több helyen tűzifát, ünnepek előtt pedig élelmiszercsomagot kapnak a leginkább rászorulók. A katolikus óvodákban, az ingyenkonyhákon gyermekeket, felnőtteket étkeztetnek – sokan csak így jutnak tisztességes élelmiszerhez. Emellett a katolikus líceum és a karitatív intézmények fenntartásáról is a karitász gondoskodik, az állam ehhez csak minimális támogatást nyújt.

Egyházmegyénk egyetlen katolikus iskolájának, a Szent István Líceumnak a diákjai kimagasló eredményeket értek el a továbbtanulásban. Sikerként éljük meg azt is, hogy nagy részük a helyi felsőoktatásban kívánja folytatni tanulmányait. Kárpátalja egyik nagy gondja a kivándorlás, ha fiataljaink és az értelmiség elmennek, a magyarság léte is veszélybe kerül. A másik veszély, amely katolikus líceumunkat és a többi magyar nyelvű iskolát egyaránt fenyegeti, a tavasszal elfogadott ukrán oktatási törvény, mely két év alatt kétnyelvűvé, majd ukrán nyelvűvé tenné a nemzetiségi iskolákat. A kárpátaljai magyar szervezetek és az egyházak küzdenek az alkotmányos jogok betartatásáért (mindenkinek joga van az anyanyelvén tanulni), és Sólyom László köztársasági elnök is a támogatásáról biztosított minket. Az eredmény azonban még kérdéses. Egyházmegyénk karitatív programjai a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány (www.ferences.hu) működésének köszönhetően valósulnak meg, hitéleti programjainkat pedig a Kárpátalja Hitéletéért Alapítvány finanszírozza: mrkp.titkar2@gmail.com.

Isten fizesse meg mindazok segítségét, akik rajtuk keresztül vagy jó szándékukkal, imáikkal támogatnak minket!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .