Bambuszevő medvemacska

Az óriáspandát szinte mindenki ismeri. A veszélyeztetett állatfaj a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete, a Természetvédelmi Világalap (WWF) jelképe. Néhány éve a franciaországi Boulogne-Billancourt-ban a Föld órája rendezvényén ezerhatszáz, Thaiföldön gyártott pandát állítottak ki figyelemfelhívásként. A bambuszmedve Közép- és Dél-Kínában őshonos, elterjedési területe mindössze ötezer-kilencszáz négyzetkilométer. Körülbelül háromezer példány élhet a vadonban, s több mint negyven pandarezervátum is működik az ázsiai ország területén.


Az állatkertekben élő pandák valamennyien a kínai állam tulajdonában vannak, s a születő bocsaik is. Ebben az évben összesen negyvenkilenc pandabocs született fogságban, közülük negyvenkettő maradt életben. Ez a szám kétszerese a tavalyinak. Az idei év a pandaszületési rekord éve. A szakemberek úgy látják, a tenyésztési technika fejlődésének köszönhetően az egész világon viszonylag nagy számban szaporodtak az óriáspandák. Jelenleg háromszázhetvenhat nagy medvemacska él a világ állatkertjeiben.

 

Az igazán nagy siker, amellyel új korszak kezdődött a kínai pandavédelmi programban, hogy néhány hete szabadon engedtek egy mesterséges megtermékenyítéssel fogant nőstény óriáspandát. A délnyugat-kínai Szecsuan tartományban lévő Liceping természetvédelmi területre költöztetett állat remélhetőleg szaporodni fog a vadonban. A távlati célok között szerepel az is, hogy minél több fogságban született példányt szoktassanak vissza fajtársai természetes élőhelyére. A most látható eredmények mindenesetre örvendetesek és biztatóak.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.