Ázsiába vezet a harmadik apostoli út

Ferenc pápa már januárban úgy fogalmazott a szentszéki diplomaták fogadásakor: „Kérem Istentől a félsziget kiengesztelődésének ajándékát. Az egész koreai nép java érdekében kérem, hogy a felek ne fáradjanak bele a találkozási pontok és a lehetséges megoldások keresésébe. Ázsiában hosszú története van a békés együttélésnek.” A szentatya azért utazik Ázsiába, hogy részt vegyen a hatodik ázsiai katolikus ifjúsági találkozón, melyet augusztus 10. és 17. között rendeznek meg. Az eseményre huszonkilenc országból érkeznek a résztvevők. Ferenc pápa augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén a dél-koreai nagyváros, Daejeon stadionjában tart szentmisét. Ezt követően a nagyszeminárium épületében együtt ebédel a fiatalok egy csoportjával, kora este pedig a Solmoe-kegyhelyen beszélget majd az ifjúsággal.


Augusztus 16-án a pápa a Seo So Mun-i vértanúk kegyhelyén boldoggá avatja Paul Yun Ji-Chungot és százhuszonhárom vértanútársát, akik a XVIII. században nyerték el a vértanúk koronáját. Délután a Remény Háza elnevezésű otthonban fogyatékkal élőkkel találkozik, majd a szerzetesközösségek képviselőivel, végül a világi apostolkodás vezetőivel folytat megbeszéléseket. A koreai kereszténység történetében különösen nagy jelentősége van a világi apostolságnak: a kezdeti időkben világiak ismertették meg a kereszténységet a közösséggel.

Ferenc pápa augusztus 17-én délután Haemiben szentmisével zárja le az ázsiai ifjúsági találkozót. 18-án különböző vallások vezetőivel találkozik, és látogatása végén ismét felhívással fordul majd a résztvevőkhöz a béke és a kiengesztelődés mielőbbi megvalósítása érdekében. Pak Kunhje dél-koreai elnök úgy nyilatkozott: „A pápa koreai látogatása mindannyiunk számára nagy jelentőséggel bír. Ismét megtanuljuk, hogy szeressük szomszédainkat.”