Caserta üzenete

A pápa azonban július 26-i látogatása után két nappal, 28-án ismét Casertába utazott, hogy magánlátogatást tegyen egy régi jó ismerősénél. S ez már jóval több, mint puszta érdekesség.

Valódi üzenetértéke van annak, hogy a szentatya által felkeresett barát egy Casertában élő és ott szolgáló evangélikus lelkész, Giovanni Traettino, aki korábban Buenos Airesben működött. Itt ismerkedett meg Ferenc pápával. Traettino, aki rendkívül elkötelezett híve az ökumenikus párbeszédnek, ma a kiengesztelődés templomát vezeti Casertában.


Nem ő az egyetlen evangélikus lelkész, akivel ökumenikus kapcsolatokat ápol a pápa. Sajnos éppen a közelmúltban lett motorkerékpár-baleset áldozata Tony Palmer, egy evangélikus- anglikán csoport püspöke, aki ugyancsak a pápa barátjának nevezhette magát, s aki korábban Buenos Airesben a karizmatikus megújulás egyik vezető képviselője volt. Amikor Bergoglio, már pápaként, találkozott az amerikai pünkösdisták Tony Palmer vezette csoportjához tartozókkal, testvéreinek nevezte, és arra buzdította őket, hogy „lelki öleléssel” imádkozzanak egymásért. Ferenc pápa júniusban a Vatikánban is fogadott egy evangélikus lelkészcsoportot.

A casertai látogatás is megerősítheti azt a meggyőződésünket, hogy Ferenc pápa evangélikus vonatkozásban is elkötelezett híve a keresztény egység ügyének. Reménykeltő üzenet ez 1517 után ötszáz esztendővel, a reformáció 2017-es jubileumához közeledve.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .