Az örmény népirtás centenáriumán

A pápa utalt arra, hogy az elmúlt évszázadban az emberiség három hallatlanul nagy tragédiát élt át: az első az örményeket, az első keresztény nemzetet sújtotta a szír katolikusokkal és ortodoxokkal, az asszírokkal, a káldokkal és a görögökkel együtt. A XX. század első népirtásának áldozatául estek püspökök, papok, szerzetesek, férfiak, idősek, sőt védtelen gyermekek és betegek is. A másik két népirtást a nácizmus és a sztálinizmus hajtotta végre. A közelmúltban tömegmészárlást hajtottak végre Kambodzsában, Ruandában, Burundiban és Boszniában is. Úgy tűnik, az emberiség nem tanul a saját hibáiból, és a terror törvénye újra és újra ártatlanok vérét követeli.


A pápa a szentmisén megköszönte az örmény hívek jelenlétét, majd külön üdvözölte Szerzs Szarkiszján örmény köztársasági elnököt és az örmény főpapokat. „Valljuk meg, hogy a kegyetlenséget soha nem lehet Isten művének tekinteni, és szent nevével soha nem lehet igazolni” – mondta a pápa. A török kormány ma sem tekinti népirtásnak a történteket. A polgárháború áldozatainak nevezi az áldozatokat, és számukat a valóságosnál jóval alacsonyabbra becsüli. Az ankarai apostoli nunciust berendelték a török külügyminisztériumba, és a kormány tiltakozását fejezte ki neki a pápa beszéde miatt, aki az örmény népirtás évfordulóján másfél millió keresztény áldozatról tett említést.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .