Az Olvasó írja

„Nagyon érdekes ez a gyermekeknek készült újság. Meg lehet belőle tudni a mise olvasmányait és részeit. Nagyon sokat olvasom. Jó, hogy létezik ez az újság.”

Tóth Márton 3. osztályos

„Nekem azért tetszik ez az újság, mert megismerhetjük a szentek életét. Szépek a rajzok, vannak benne rejtvények. Vannak olyanok benne, amiket én még nem is tudtam. Minden este szoktunk olvasni belőle. Benne van sok ima. A miséből részletek is vannak. Örülök, hogy van egy újság, amiben a szentekről írnak. Olvassátok ti is az Adoremus Juniort!”

Mezey László 3. osztályos

„Nekem azért tetszik az Adoremus Junior, mert nagyon szépek a rajzok, és nagyon sokat értek benne. A feladatokat pedig nagyon könnyű megoldani. Amikor előre olvassuk az evangéliumot, akkor vasárnap már jobban tudok rá figyelni. A szentek életéről szóló kis szöveg is nagyon szokott tetszeni.”

Varga Balázs 2. osztályos

„Ajándék az egyháznak és az egyházban”

Május végén zárult Rómában az Istennek szentelt szüzek nemzetközi konferencia zarándoklata. Ötvenkét országból közel ötszáz Istennek szentelt szűz, tizenkét érsek és püspök, valamint tizenegy pap vett részt a rendezvényen, melynek helyszíne a Regina Apostolorum Pápai Egyetemen volt. XVI. Benedek pápa is fogadta a konferencia résztvevőit. Beszédében bátorított hivatásunk egyre mélyebb megélésére, egységben Krisztussal és konkrét egyházmegyénkkel, hogy valóban ajándék lehessünk az egyház és a világ számára, mint „útjelző csillagok az eljövendő Ország felé”. A konferencia előadói az Istennek szentelt életállapot különböző oldalait mutatták be, kifejtve a konferencia mottóját: „A világban megélt Istennek szentelt szüzesség ajándék az egyház számára és az egyházban” (Ratzinger bíboros). Marcel Metzger professzor (Franciaország) a szűzszentelés történeti alakulását mutatta be, az apostoli időktől máig, elsősorban liturgikus kutatásai alapján. Demetrio Fernandez püspök (Spanyolország) a keresztény szüzességről szólt, mely értelmetlen a világ szemében, de értékes Isten előtt. Az Istennek szentelt szűz Krisztus jegyese, aki várja az örök menyegzőt, és anya is, aki lelki gyermekeket ad Krisztusnak – fejtette ki előadásában Ysabel de Andia (Franciaország). Judith Stegman (USA) a Krisztussal való szerelmes kapcsolatról beszélt, mely válasz Krisztus szeretetére, aki teljesen feláldozta magát értünk. Az Istennek szentelt szűz ennek a szeretetnek tanúja a mai világban, mely nem érti a szüzességet, de éhezik Istenre. Franc Rodé bíboros, a megszentelt élettel és az apostoli élet társaságaival foglalkozó kongregáció prefektusa beszédében a Jelenések könyvéből kiindulva buzdított a reményre, mint életformára, hiszen a Bárány menyegzőjére készülünk, örömmel a Szentlélekben. A konferencia során bőven volt lehetőségünk a tapasztalatok megosztására, egymás gazdagítására. A szünetekben élénk beszélgetések folytak, barátságok kötődtek, és nagyon sokat tanultunk egymástól.

Beke Tünde Lídia

Elhunyt hősök és mai hívők ünnepe Karancsságon

Karancsságon május utolsó hétvégéjén, az ünnepélyes búcsú alkalmával köszöntötték a Mennyek Királyné asszonyát a több egyházközségből érkező zarándokok. A szentmisét a Nógrád megyei község határában, szép, erdős környezetben álló szentkútnál Horváth József dejtári plébános, Gyönyör László helyi plébániai kormányzó és Gyurkó Géza diakónus mutatta be. A Bablena Ferenc rimóci kántor és Kanyó János által vezetett rimóci rezesbanda és a Durnyik József karnagy vezényelte helyi Jubilate Deo egyházi kórus szolgált a szentmisén, amelyen megemlékeztek a két világháborúban elesett karancssági hősökről. Nevüket belefoglalták a szentmise könyörgéseibe. Az ünnepi alkalmon csaknem háromszázan vettek részt a környező településekről: Szalmatercsről, Etosról, Ságújfaluról, Pilinyből, Sóshartyánból, Kishartyánból, Salgótarjánból, Nógrádmegyerből, valamint Dejtárról. A karancssági egyházközség számára Mindszenty József bíboros engedélyezett két búcsút: május utolsó hétvégéjén, a hősök napján és a Kármelhegyi Boldogasszony ünnepéhez (július 16.) legközelebb eső hétvégén. A szervezők a zarándokok érdeklődésére való tekintettel ma már Kisboldogasszony (szeptember 8.) ünnepén is rendeznek búcsút. Helyi és környékbeli emberek sokan és sokat fáradoztak a hagyományos búcsú méltó megünneplésén. Megvalósult az Istenben való szeretet egysége: sok zarándok megjelent, hogy lerója tiszteletét Szűz Mária előtt Karancsság-Szentkúton.

Sz. K.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .