Az ártatlanul kivégzettekért ‒ Székesfehérváron

A polgármester és az önkormányzati képviselők megemlékezése után a püspök imádkozott az ártatlanul kivégzettekért és hozzátartozóikért.
Az áldozatoknak az örök boldogságot, az utódoknak pedig a megbocsátás kegyelmét kérte, hogy igaz szeretettel segítsék az igazságra épülő béke megteremtését. A főpásztor megemlékezett a mártírhalált halt Németh Ferenc teológus kispapról is, akinek lánytestvére és szerzetes testvére is jelen volt az ünnepségen.
Dalibor Milenkovity lelkész szerb nyelvű imáját követően hangsúlyozta: a második világháború során ebben az utcában szerbek és magyarok együtt éltek, együtt szenvedtek és élnek ma is testvérekként, együtt imádkozva az egyetlen Úrhoz.
Az ünnepség végén az egyházmegye, a megyei és városi önkormányzat és a pártok képviselői, valamint a hozzátartozók is elhelyezték a megemlékezés koszorúját az emlékműnél, amelyet Kocsis Balázs szobrászművész-restaurátor készített. A Rác-templom kertjének falára vetülő árnyalak egy kivégzés előtt álló embert ábrázol, alatta a meggyilkoltak kőtáblára vésett nevével. (Székesfehérvári egyházmegye)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .