Pierre de Ronsard

Mikor Ámor szava leküldött a terembe,
hogy Ámor táncait ellejtsd bájosan ott,
szemed nappalt hozott, noha éjszaka volt,
tüzes villámait oly sűrűn szórta szerte.

Csak zörgő váz, kinek nincs mása, csak a csontja,
sovány, bágyadt vagyok, gyenge, kizsigerelt,
akit már a halál magának kiszemelt.
Csak reszketve tudok tekinteni karomra.

Mikor az ég s az óra
halálomat kimondja –
hálát adva megélt
               üdveimért,
megtiltom, hogy a márványt
darabjaira vágják
azért, hogy nyughelyem
               pompás legyen.