Karitászigazgatók Rómában

Május utolsó hetében zarándoklaton vettek részt az egyházmegyei karitászigazgatók Rómában. A zarándoklat egyik célja és egyben legnagyobb élménye a Ferenc pápa szerdai audienciáján való részvétel volt, hiszen egészen közelről figyelhettük a szentatyát, szeretetteljes, az emberekkel való kontaktust mindenekfelett fontosnak tartó személyiségét, s azt, ahogyan áldást adott az elesett, beteg embereknek, ahogyan megsimogatta, megcsókolta a gyerekeket, és megszorította a feléje nyúló kezeket.