Elérte célját a hit éve

Lelkinap és hálaadás Zalaegerszegen

 

Több száz résztvevőt köszönthettünk a zalaegerszegi Mindszenty-iskolában a hagyományos adventi lelkinapon. Érkezés után négy korcsoportba osztottuk szét a gyerekeket, akik szakavatott segítők irányításával különféle foglalkozásokon vehettek részt. A találkozó résztvevőit Veres András megyés püspök nevében is köszöntötte Bodorkós Imre, az egyházmegyei családbizottság titkára. A felnőttek nagy várakozással foglaltak helyet a kápolnában, ahol délelőtt az esztergomi szeminárium rektora, Blanckenstein Miklós előadásait hallgathatták.