Új harang lett a jubileumi ajándék

Hetvenéves a budai ciszterci Szent Imre-templom – Az idén hetvenéves budai ciszterci Szent Imre-plébánia-templom mindkét tornyában lakik harang október 26-a óta. Az új a Budapest ostroma alatt elpusztult helyébe került – a Szent Imre-harang, Gombos Miklós munkája. A Feneketlen-tó felől nézve a jobb oldali toronyba emelték fel a múlt vasárnap a kétszáz kilós születésnapi „ajándékot”, amelyet Zakar Polikárp ciszterci főapát áldott meg.

Tettre készen

Fiatalok akcióban – jövő héten: 72 óra kompromisszum nélkül – Fiatalok öt-huszonöt fős csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat – mint például szociális intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, ételosztás hajléktalanoknak, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb.) – országszerte október 24. és 26. között.

Ifjúsági világtalálkozó: A Lélek erejével Sydney-ben

Ezekben a napokban a világ százhatvan országából érkezett több százezer fiatal együtt tesz tanúságot Jézus Krisztusba vetett hitéről az ausztráliai Sydney-ben; ünneplik az életet, amelyet a Teremtő ajándékaként fogadnak el, és hiszik, hogy az igazi öröm, Isten öröme betöltheti minden ember életét. Ezt hirdetik a csupán néhány napra egybeforrt, mégis szeretettől áthatott közösségi létükkel, táncaikkal, énekeikkel.

Nemcsak információkat, hanem értékeket közvetítünk

Tíz éve költözött új helyre a PPKE Hittudományi Kara – Napjaink felsőoktatási rendszerében már nem kötelező órákra járni, pedig a tanulmányokban való elmélyülés szempontjából az egyik legfontosabb a hallgatók számára az oktatóval való találkozás: az órákon ugyanis nemcsak információkat szerezhetnek – amit akár elektronikus úton is elérhet -, hiszen az előadók szellemiséget, gondolkodásmódot, értékeket is közvetítenek – vallja Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja, akit ez év júniusában ebben a tisztségében újraválasztottak.