Visszatalálni a széphez

Beszélgetés Halmai Tamással – Halmai Tamás költő, irodalomkritikus neve ismerős lehet olvasóink számára, hiszen rendszeresen jelennek meg versei lapunkban is. Amsterdam blue című vers- és prózakötetét 2005-ben adták ki; tanulmánykötetei (Közelítések, távlatok; Versnyelvtanok) pedig a közelmúltban láttak napvilágot. Nagyböjt küszöbén a művészetről, bűnről, szépségről és a „jóságos versről” beszélgettünk.

Kor – Tünet: Zsírtuti?

Én beszélgessek vele? Kérdezem a tőlem néhány évvel idősebb barátnőmet, és érzem, szorul a hurok a nyakam körül. Igen. Mondja furcsán. Mert te, ha kell, laza vagy, ha kell, szigorú, és tudod, mikor, melyiket, hogyan és hol. Érkezik az indoklás. Lehajtja a fejét. Hízeleg. Ő nekem. Nem szokása. Ez annál mélyebb barátság köztünk.

Nem szimbólum, nyers valóság

A lepráról – a leprás betegek világnapján – Ferenc a világ összes szerencsétlenjei és nyomorékjai közt a leprásoktól irtózott a legjobban. És íme, egy napon, mikor Assisi határában lovagolt, éppen egy leprás jött vele szemközt.

Imádság jó szavakért

Az embernek néha haza kell térnie. Oda, ahol a szavakat megtanulta kimondani, leírni, elolvasni. Oda, ahonnan elcsatangolt, kaland és tudásvágyból. Ahonnan elhívogatták másik megyék, városok, hogy másik éggel takarják be, hogy más szavakat tanuljon. De néha haza kell térnie az egyetlen megyébe.

Angyal

(Sárinak) talán mellettünk is áll egy angyal ki hálót bogoz észrevétlenül fejti egyre gondos finom ujjal vergődésünk nem nézi tétlenül szavak híján is mindent tud rólunk szomorún figyel szelíden szeret tiszta hideg vízzel oltja szomjunk életben tart de többet nem tehet

Egy mandulafa virágairól

Janus Pannonius énekelt versei – A reneszánsz évének tiszteletére a hazai verséneklők és régizenészek jeles csoportja – Huzella Péter, a Kaláka, Kátai Zoltán, Kobzos Kiss Tamás, a Misztrál, a Musica Historica, a Sebő együttes, a Szélkiáltó, Tolcsvay Béla és a Vagantes együttes – közös Janus Pannonius-lemezt készített.