Átadták a szatmárnémeti Hám János-líceum új szaktermeit

Azt a törekvést szolgáljuk, hogy a kereszténység megmaradjon, és közöttünk éljen. Így indokolta beszédében Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, hogy miért támogatta a magyar kormány a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum bővítését.
Az átadási ünnepségen részt vett az iskola közössége, a támogatók, a kivitelezők és a helyi közélet képviselői.
Schönberger Jenő megyéspüspök beszédében az intézmény keresztény szellemiségéről szólt, amely a jó tanároknak és a spirituális atyáknak köszönhetően betölti az iskolát. „Nagyon fontos a tudás, de nevelni is akarunk a szép életre, a jóra. A tanáraink az életpéldájuk által is nevelnek. A diákok tudását pedig az eredmények bizonyítják. Most három szaklaborral bővül az iskolánk. Remélem, nemcsak »okostáblák« lesznek ezekben a tantermekben, hanem okos diákok is, akik jól használják majd a korszerű technikát ismereteik gyarapítására. A modern eszközökre azért van szükség, hogy általuk többek, jobbak legyenek a fiatalok, és még alaposabban beépíthessék az életükbe a szépet és a jót” – mondta a püspök, és köszönetét fejezte ki a magyar kormány támogatásáért.
Ádámkó István igazgató így fogalmazott: „Az elmúlt huszonöt évet folyamatosan építkezés kísérte. A megfelelő tanulási környezet kialakítását szolgáló fejlesztések sorában kiemelkedő a mai alkalom: három, interaktív táblákkal, kivetítőkkel, táblagépkészlettel, hangfalakkal és hangosító berendezéssel felszerelt, korszerű szaktantermet vehetünk át. Nem túlzás azt állítani, hogy az iskola vezetőségének, a tantestületnek, a diákoknak és a szülőknek régi álma válik valóra most, amikor a püspök megáldja ezeket az új termeket.”
Az intézmény igazgatója köszönetet mondott a magyar kormánynak a nyolcvanhatmillió forint, illetve a szatmárnémeti önkormányzatnak az ötvennyolcezer lej (körülbelül 3,9 millió forint) összegű támogatásért.
Kereskényi Gábor polgármester szerint a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye a jó gazda gondosságával kezeli a város területén található ingatlanokat.
Durla Paşca Mihai Călin megyei főtanfelügyelő úgy fogalmazott, az új szaktantermek az európai sztenderdeknek megfelelő szintű felszereltséggel rendelkeznek.
Az iskola diákjainak előadása után Soltész Miklós államtitkár köszöntőbeszédében a következőket mondta: „Ha a katolikus iskola termeit bővítjük, ha kollégiumát rendbe hozzuk, ha egy óvodát felújítunk, akkor azt a törekvést szolgáljuk, hogy a kereszténység megmaradjon, és itt, közöttünk éljen. De cselekedetünk azt az üzenetet is hordozza, hogy a kereszténységben összetartozunk. Fontos tudni, hogy a római katolikus, a görög­ka­tolikus, az ortodox és a protestáns keresztényeknek egy a céljuk. Sokkal több az, ami minket, magyarokat, románokat, vagy bármilyen nemzethez tartozókat ebben a térségben összeköt, mint ami szétválaszt. A felelősségünk nem kevesebb, mint hogy a kereszténységet szolgáló fiatalokká tudjuk nevelni a gyermekeket, hogy Románia hűséges és becsületes állampolgáraivá, a magyarságban megmaradó felnőttekké tudjuk nevelni őket.”
Az ünnepség végén Schönberger Jenő püspök megáldotta a szaktantermeket, amelyekben már megkezdődött az oktatás.

Forrás: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .