Átadták a Szent István-vagont

A MÁV Nosztalgia Kft. által üzemeltetett szerelvény Boldogasszony-zarándokvonat néven 2013. május 16-án másodszor indul a csíksomlyói pünkösdi búcsúba. Az utazás lelkivezetői Görbe László piarista, Burbela Gergely verbita és Timár Asztrik ferences szerzetesek lesznek. Június 24. és 27. között pedig a Fekete Madonna-zarándokvonat immár harmadik alkalommal közlekedik Budapest és Lengyelország lelki bölcsője, a híres pálos kegyhely, Częstochowa, illetve az ősi királyi főváros, Krakkó között. E lengyel zarándoklat vezetői Beer Miklós váci megyés püspök (képünkön), Tamás József és Katona István püspökök, valamint Bátor Botond pálos tartományfőnök. Az utazás fővédnöke ezúttal is Kövér László, a Magyar Országgyűlés házelnöke, illetve Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.

 A Nyugati pályaudvar patinás királyi várótermében tartott sajtótájékoztatón a Misszió Tours vezetője, Budai László és Völner Pál előtt Beer Miklós püspök szólt az egybegyűltekhez. Elmondta: általában nem híve a külföldi zarándoklatoknak, mert szilárd meggyőződése, hogy hazánkban is olyan sok különleges látnivaló található, hogy életünk során alig fedezhetjük fel valamennyit. A częstochowai zarándoklat vezetésére mégis jó szívvel vállalkozott, egyrészt a sok évszázados lengyel–magyar barátság, másrészt a várható lelki élmények okán. A tájékoztató keretében Szendrey András, a MÁV Nosztalgia Kft. igazgatója bemutatta a csarnokba bevontatott zarándokszerelvény frissen felújított, államalapító szent királyunkról elnevezett első osztályú kocsiját, melyet Beer Miklós ünnepélyesen megáldott.

(A zarándoklatokról bővebb tájékoztatás található a www.missziotours.hu honlapon.)

Fotó: Kissimon

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .