A szinódus munkájáról

Két héten át, október 19-ig tanácskozik Ferenc pápával a világ minden részéből érkező százkilencvenegy püspök, köztük hatvankét bíboros. A szinódus arra a kérdésre keresi a választ, hogy a megváltozott életkörülmények között miként kell foglalkoznia a katolikus egyháznak a családokkal, és lelkipásztori eszközökkel hogyan kell jobban támogatnia azokat. Az elvált és polgárilag újraházasodott házaspárokról, valamint a házasságkötés nélkül együtt élő párokról is szó lesz az üléseken.


Ferenc pápa megnyitó szavaiban azt is kérte a résztvevőktől, hogy „alázattal” és „nyitott szívvel” figyeljenek egymásra. A februári konzisztórium után egy bíboros azt mondta neki: kár, hogy néhány bíboros nem mert bizonyos dolgokat kimondani, mert attól félt, hogy a pápa más véleményen van. Ez nem jó, és nem felel meg a „szinodalitás elvének” – mondta a pápa.

Erdő Péter bíboros, a szinódus főrelátora bevezetőjében hangsúlyozta: a katolikusok „túlnyomó többsége” alapjában véve ma sem kérdőjelezi meg a házasságról és a családról szóló egyházi tanítást. Különösen vonatkozik ez a házasság felbonthatatlanságára és szentségi jellegére. Ez vitathatatlan, és „legnagyobbrészt” érvényesül azon személyekkel kapcsolatos egyházi magatartásban, akiknek a házassága tönkrement, és megkísérelték az „újrakezdést” – mondta Erdő Péter. Ezért nem az egyházi tanításról van itt szó, hanem a lelkipásztori gyakorlatról. A házasságról, a családról és a szexualitásról szóló kérdőívre adott válaszok azt mutatták meg, hogy nem lehet egyformán kezelni az összes esetet, mert közöttük igen sok a nehéz és rendkívüli helyzet. (KAP)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .