A szeretet képei

A pályázat határideje március 7-e volt, és addig több mint tizennégyezer fotó érkezett be a szerkesztőségbe. A National Geographic egyik képszerkesztője és két fotósa választott ki közülük huszonhetet, amelyeket közzétettek a magazin honlapján. A fotók mellett néhány mondatban olvasható azok története is. Rendkívül változatos képek születtek, amelyek megmutatják, milyen sokszínű és összetett is a szeretet.


Az itt látható fotót Margherita Vitagliano készítette, aki a nagymamáját örökítette meg, amint a férjéről és saját magáról készült fiatalkori képeket tartja a kezében. Az idős asszony nem sokkal a férje halála után elhunyt. „A kép arról mesél, hogyan tesz eggyé két embert az élethosszig tartó szeretet – olvasható a honlapon –, arról, hogy emberek közösen építenek családot, otthont, miközben mindig együtt vannak… És most csak az egyikük van itt. Ez egy egyetemes történet, mert a halál mindannyiunkkal megtörténik – de reményeink szerint a szeretet is.”

Fotó: nationalgeographic.com