A szentatya békefelhívása a közép-afrikai merényletek után

Ferenc pápa május 6-án is elimádkozta a szokásos vasárnap déli Mária-imádságot, amelyet követően a Közép-afrikai Köztársaságban elkövetett merényletekre is reagált.
Beszédében, amelyben a kialakult helyzetre utalt, a Szentatya hangsúlyozta: „Hívlak titeket, hogy imádkozzunk a Közép-afrikai Köztársaság lakosságáért. Abban az örömben lehetett részem, hogy meglátogathattam ezt az országot, és a szívemben is hordozom. Az elmúlt napokban súlyos erőszakos cselekmények történtek ott, sok a halott és a sebesült, akik között egy pap is van. Szűz Mária közbenjárására az Úr segítsen mindenkit, hogy nemet mondjon az erőszakra és a bosszúra, és hogy közösen építsék a békét.” Május elsején a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban fegyveresek megtámadtak egy katolikus templomot, egy mecsetet és egy kórházat. Eddig tizenhat halálos áldozatról lehet tudni. A hírt az ENSZ és az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet tette közzé. Helyi katolikus hírforrások szerint a Fatimai Miasszonyunk-templomot érte támadás, ahol a hívek a Szent József Testvérület ünneplésére gyűltek össze. (A Miasszonyunk-templomot már korábban, 2014 májusában is támadás érte.) A szentmise alatt hirtelen felfegyverzett férfiak jelentek meg a templomban, és kézigránátokat dobáltak az emberek közé. A halálos áldozatok és a sebesültek számáról egyelőre nem tudunk pontos adatokat. Az egyik halálos áldozat bizonyosan a testvérület papja, Albert Toungoumale-Baba, akit szerettek és tiszteltek a hívek. A 2013-ban kitört polgárháborúban több ezer menekültet befogadott, a békéért és a párbeszédért munkálkodott. A templom ellen elkövetett merénylet után tüntetés kezdődött, az emberek a pap holttestét az elnöki palotához vitték – mondta el Federico Trinchero, egy Banguiban élő sarutlan kármelita szerzetes.
A testvérület lelkipásztorán kívül biztosan meghalt egy gyermek és egy rendőr is. A támadás az alapvetően keresztény főváros főleg muszlimok lakta PK5 nevű negyedének – az ország kereskedelmi központjának – peremén történt, ahol öt évvel ezelőtt kezdődtek az összecsapások. Harcok törtek ki a rendfenntartó erők és a Force nevű bűnözői csoport között; Lakoun­gában egy mecsetet is megtámadtak. A nemzetközi média etnikai-vallási konfliktusról beszél, Trinchero atya szerint azonban nem lehet azonosítani az elkövetőket, és nem ismert a támadások pontos célja sem. Minden oldalról gyakoriak az erőszakos cselekedetek, azt azonban valóban el lehet mondani, hogy az utóbbi időben megnőtt a keresztények és a papok elleni támadások száma. Nem sokkal húsvét előtt néhány hívével együtt egy másik papot is meggyilkoltak Sékóban, a Bam­bari Egyházmegyében, az ország középső részén. A keresztény közösségben és a civil társadalomban az erőszakos támadások hatására egyre nő a félelem. A 2013-ban kezdődött polgárháború ugyan már nem terjed ki az egész ország területére, de számos tűzfészek maradt. Akkoriban a Szeleka és az Anti-Balaka szervezet között zajlottak véres összecsapások; mára a csoportok szétforgácsolódtak, újjáalakultak, és új lázadó csoportok jöttek létre. Mindenki a saját érdekéért küzd, szinte az egész ország területén fellángolnak időnként a harcok. Federico Trinchero szerint a Közép-afrikai Köztársaság elszalasztotta a megfelelő alkalmat a békekötésre, ami akkor kínálkozott, amikor 2015-ben új elnököt választottak, és Ferenc pápa is az országba látogatott –akkor minden feltétel adott volt az újrakezdéshez. Hozzátette, a jelen helyzetben a hívek várják Dieudonné Nzapalainga bíboros üzenetét, mert ő az egyetlen ember, aki képes lecsendesíteni az indulatokat, és gondolkodásra ösztönözni az embereket.

Forrás: Avvenire

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .