A Szent Jobb Székesfehérváron

Idén a jubileumi fogadalmi napon Székesfehérvárra viszik a Szent Jobbot, amely tíz órakor érkezik a városba. Délután fél négyig szervezetten tiszteletüket tehetik az ereklye előtt az egyházmegye hívei és a zarándokok. Ezután énekes-zenés áhítatot tartanak a város egyházi és világi kórusainak közreműködésével.

Az ünnepi liturgia öt órakor, körmenettel kezdődik, amelyben a székesegyháztól a Nemzeti Emlékhelyig (Romkert) kísérik a Szent Jobbot, illetve Szent István fejereklyéjét, amelyet Székesfehérvár őriz.


A Nemzeti Emlékhelyen felállított szabadtéri oltárnál koncelebrált szentmisét mutat be Spányi Antal megyés püspök – ez egyben a hagyományos fogadalmi mise is. A liturgia végén az emlékhely bejáratánál lévő szarkofágnál az ünneplők tiszteletüket teszik a Szent Jobb-ereklyével, majd körmenetben visszavonulnak a székesegyházba.

Az emlékév központi rendezvényei augusztus 25-éig tartanak majd – számos kiállítás, zenei és fesztiválprogram várja az érdeklődőket, amelyek között minden korosztály megtalálja a neki szólót. Nagyboldogasszony, illetve Szent István ünnepén a székesegyházban mutat be szentmisét a megyés püspök. Az emlékév zárásaként pedig augusztus 31-én az egyházmegyei múzeumban történelmi jelentőségű kiállítás nyílik István, a szent király címmel, amelyen először látható majd együtt az első magyar király zágrábi, székesfehérvári és kalocsai ereklyetartó hermája. A tárlaton több száz értékes műtárgy és egyedi installáció segítségével mutatják be István király tiszteletének máig tartó történetét.

Székesfehérvári egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .